kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

A rendezvényszervezők is támogatást kérnek az államtól

A Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége segélyalap és munkahelymegtartó bértámogatási program bevezetését indítványozta.

Ötvenmilliárd forintos alap létrehozását kéri a rendezvényszervezői szakma a kormánytól a szektort sújtó bevételkiesés és likviditási problémák kezelésére - mondta a Világgazdaságnak a Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetségének (Maresz) elnöke. A szövetség a zenészekéhez hasonló támogatási rendszert javasol, ezt már tudatták az illetékesekkel is. A vissza nem térítendő, szabad felhasználású támogatásra bizonyos feltételek mellett pályázhatnának az érintett cégek.

A szövetség ezen kívül munkahelymegtartó bértámogatási program bevezetését is indítványozta, mely a rendezvényszervezőket és a kapcsolódó háttérszakmát célozná meg. A bértámogatási program keretében a szektor munkavállalóinak bérét hat hónapon át 200 ezer forinttal egészítenék ki a központi büdzséből. Az állami támogatásból részesülő cégeknek vállalniuk kellene, hogy megtartják a munkaerőt. Erre azért lenne szükség, mert a rendezvényszervezőknél komoly elbocsátási hullám indulhat meg: a Maresz felmérése szerint az idei rendezvények körülbelül 80 százalékát lemondták.

Világgazdaság
fotó: pixabay
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk