kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A munkahely ráküldheti a táppénzellenőröket a dolgozóra

Ajánlatos óvatosnak lenni betegszabadság alatt a posztolással, ugyanis a munkavállaló könnyen ellenőrzést vonhat magára, ha betegsége idején strandolós képeket töltöget a közösségi portálokra, írja a Medicalonline.hu.

images

Jogszabály szerint lehetséges, hogy a munkáltató kezdeményezze táppénzen lévő munkavállalójának felülvizsgálatát. A legtöbb ilyen ellenőrzést a cégek 2009-2010-ben kérték, amikor az elbocsájtások idején sokan igyekeztek, akár átmenetileg ezt a menekülési útvonalat választani.

Az OEP-nél ez a szolgáltatás igénybe vehető, 15 800 forintos igazgatási szolgáltatási díjért cserébe. A gazdasági helyzet javulásával a megkeresések száma csökkent. Tavaly mindössze 248, míg idén az év első öt hónapjában 106 munkáltató kérte betegállományban lévő dolgozójának ellenőrzését.

Emellett a hivatal is végez saját ellenőrzéseket, általában a 30 napon túl tartó betegállományok esetében. Ezek 10-15 százalékánál derül ki, hogy már dolgozhatna a munkavállaló. A munkáltatók által kezdeményezett vizsgálatoknál ez az arány 6 százalék.

Amennyiben bebizonyosodik, hogy valaki jogalap nélkül vette igénybe a táppénzt, azzal visszafizettetik az ilyen címszó alatt átutalt összeget.

Medicalonline.hu
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk