kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

A Mecsek Füszért boltjai árulni fogják a megváltozott munkaképességűek termékeit

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához járul hozzá a Mecsek Füszért Zrt. azáltal, hogy boltjaiban árulni fogja a Főkefe Nonprofit Kft. termékeit. Erről stratégiai szerződést kötött a két vállalat szerdán, Pécsett.

Az üzleti és szociális alapú megállapodás lényege, hogy a Coop-csoport alapító és meghatározó tagszervezeteként működő, élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó Mecsek Füszért felveszi árukészletébe a Magyarországon a legtöbb, 3500 megváltozott munkaképességű dolgozót alkalmazó állami Főkefe hét termékét, melyeknek így állandó piaca lesz.

A kefék, partvisok és ecsetek kiemelt helyet kapnak a Mecsek Füszért 175 boltjában. Az évi 30 milliárd forint árbevételt elérő társaság promótálja is azokat, s ha a Főkefével való együttműködés sikeres lesz, bővíti az áruk körét.

Nagy Lajosné, a Mecsek Füszért kereskedelmi vezérigazgatója azt mondta, a Főkefével való együttműködést nem a gazdasági haszonszerzés, hanem a társadalmi felelősségvállalás motiválta, a cég termékei ugyanakkor jól illeszkednek a kereskedelmi vállalat áruválasztékába.

Szabó György, a Főkefe ügyvezetője azt hangoztatta, hogy egyre több helyen ismerik el: a megváltozott munkaképességűek által előállított produktumok mennyiségben, minőségben és árban is felveszik a versenyt a mások által készített hasonló árukkal.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára az aláírás előtti tájékoztatón hangsúlyozta: a kormány az elmúlt időszakban egységesítette, kiszámíthatóbbá tette a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához kötődő támogatási rendszert. Rámutatott, hogy ma 320 akkreditált cég 30 ezer 500 megváltozott munkaképességű embert alkalmaz Magyarországon. Több mint ötezer vállalkozás 17 ezer embert foglalkoztat rehabilitációs kártyával, amelynek köszönhetően mentesülnek a szociális hozzájárulási adó fizetése alól.

Az államtitkár fontos szempontnak nevezte, hogy a fogyatékkal élőket alkalmazó cégek ne csak pénzügyi támogatást kapjanak, hanem termékeik piaci megjelenését is segítsék. Ennek egyik formája a Segítő vásárlás mozgalom, melynek keretében a vásárló tájékoztatást kap arról, hogy a termékeket megváltozott munkaképességűek készítik.

A magyar társadalomban már tudatosult az is, hogy a magyar termék magyar munkahelyet jelent. Minél több magyar terméket vásárolunk, annál több magyar munkahelyet tudunk megőrizni és újakat létrehozni - mondta Soltész Miklós.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk