A Magyar Orvosi Kamara új elnöke szerint egyszeri és érdemi béremelésre van szükség
Kincses Gyula szerint a hálapénz intézményét társadalmilag is érzékelhető béremelés nélkül nem lehet felszámolni.
Az InfoRádiónak nyilatkozotta Magyar Orvosi Kamara (MOK) új elnöke. Kincses Gyula szerint az orvosi kamara célja egy olyan egészségügy, amiben tisztességgel lehet gyógyulni és gyógyítani. Mint mondta, tisztességes bér, felszereltség és megfelelő szakembergárda ez nem valósulhat meg.
Az elnök szerint önmagában a pénz nem oldja meg az egészségügy problémáit, a szakmai szabályoknak a megújítására és a kamara belső viszonyainak az átalakítására van szükség. Mint Kincses Gyula rámutatott, többletbérezés nélkül, egy egyszeri jelentős, társadalmilag is érzékelhető béremelés nélkül nem lehet felszámolni a hálapénz intézményét. Emellett transzparens egészségügyre van szükség, melyben a beteg érzi, hogy mindenhol ugyanolyan ellátást kap. A béremelések konkrét mértékéről a helyzet pontos ismerete nélkül nem kívánt nyilatkozni, de mint elárulta, az orvosgyűlésen az a javaslat hangzott el, hogy a kezdő szakorvosi bér legyen 1 millió forint.
InfoStart
Az elnök szerint önmagában a pénz nem oldja meg az egészségügy problémáit, a szakmai szabályoknak a megújítására és a kamara belső viszonyainak az átalakítására van szükség. Mint Kincses Gyula rámutatott, többletbérezés nélkül, egy egyszeri jelentős, társadalmilag is érzékelhető béremelés nélkül nem lehet felszámolni a hálapénz intézményét. Emellett transzparens egészségügyre van szükség, melyben a beteg érzi, hogy mindenhol ugyanolyan ellátást kap. A béremelések konkrét mértékéről a helyzet pontos ismerete nélkül nem kívánt nyilatkozni, de mint elárulta, az orvosgyűlésen az a javaslat hangzott el, hogy a kezdő szakorvosi bér legyen 1 millió forint.
InfoStart
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Jövőre 21 százalékos átlagos pedagógusbér-emeléssel számol a kormány 2 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- Vezető beosztású orvos ellen emeltek vádat - kezelés után is kórházban maradhatott, aki fizetett 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Jövő év elején újabb béremelés jön az egészségügyben 6 hónapja
- Vesztegetés miatt tartóztattak le egy főorvost és az asszisztensét 6 hónapja
- Vádat emeltek az orvos ellen, aki pénzért írt fel erős nyugtatót 6 hónapja
- Zajlanak az egyeztetések a jövő évi ápolói béremelésről 7 hónapja
- Óriási problémákat hoz az egészségügyi dolgozók számának csökkenése 9 hónapja
- Érkezik a pluszpénz a háziorvosi szakdolgozókhoz 9 hónapja