A LIGA demonstrációra hívja tagjait
A 2015-ös adótörvény javaslatokban foglaltak ellen tiltakozik a LIGA Szakszervezetek, mert azok ismét a kisjövedelműek és a szegénységben élők számára jelentenek újabb terheket, miközben a létminimum alatt élők száma egymillió körüli ma Magyarországon. Jórészük főállásban dolgozik, napi 8 órában, mégsem keresi meg még a létminimum összegét sem. Az internetadó és a béren kívüli juttatások további megadóztatása elsősorban pont nekik jelent elviselhetetlen és méltánytalan terhet, és tőlük veszi el a felzárkózásra való utolsó reménysugarat is.
Mint az ENSZ és az Európai Unió tagja, ezeket a stratégiai célokat Magyarország is elfogadta. A jelenlegi kormánypárt pedig 2008-ban hangosan tiltakozott egy már akkor felmerült hasonló ötlet ellen. A FIDESZ jól látta, hogy "az internet megadóztatása egyértelműen felesleges, átgondolatlan és rossz, mert tovább mélyíti a Magyarországon amúgy is meglévő digitális szakadékot és elzárja az új felhasználókat az internettől".
A LIGA Szakszervezetek szerint az intézkedések éppen azokat sújtanák a legjobban, akik a leginkább rászorulnak a támogatásra: a jellemzően kiskeresetű munkavállalókat, akik tisztességesen dolgoznak, de bérük nem elegendő arra, hogy tisztességesen megéljenek belőle. A munkahelyi étkeztetés, az iskolakezdési támogatás, vagy éppen a helyi bérlet munkáltató általi támogatása az ő számukra a mindennapi megélhetés egyik alapfeltétele. Amennyiben a munkáltatók közterhei a béren kívüli juttatások nyújtása által nőnének, nagy valószínűséggel a költségek áthárulnának a munkavállalókra. Ez pedig gyakorlatilag jövedelemcsökkenést jelentene. Az internetadó pedig csak tovább mélyítené a szakadékot a társadalom gazdagabb és szegényebb rétegei között, továbbá ellentétes a demokratikus alapnormának számító szabad információmegosztás- és elérés elvével.
A LIGA Szakszervezetek ezért a vasárnapi budapesti demonstráció széleskörű támogatására hívja fel tagjait.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak 6 hónapja
- Több ezer tanár tüntetett Brüsszelben 1 éve
- A pedagógusok státusztörvénye ellen demonstráltak hétfő este Budapesten 1 éve
- Nincs egyezség a nyugdíjreformról a kormány és a szakszervezetek között Franciaországban 1 éve
- Erőszakba fordult tiltakozások Párizsban a nyugdíjkorhatár emelése miatt 1 éve
- 180 kilométeres gyaloglással tiltakoznak az oktatás helyzete ellen 1 éve
- 18-27 százalékkal emelkedik a bér ott, ahol van szakszervezet 1 éve
- Megszülethetett az egyezség a 2023-as minimálbérről 1 éve
- Nincs és nem is várható drámai elbocsátási hullám Magyarországon 1 éve
- Nyílt levélben kérnek béremelést Orbán Viktortól a vízügyi dolgozóknak 2 éve
- Demonstrációra készülnek a Volánbusznál 2 éve