kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

A Lego működtetheti a műanyag-feldolgozó tanműhelyt

Új nyíregyházi gyárának szakemberképzéséhez a Lego Manufacturing Kft.-nek engedte át a helyi műanyag-feldolgozó tanműhely működtetését a város önkormányzata - erről a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely közgyűlése csütörtöki ülésén döntött.

A határozat szerint a nyíregyházi Wesselényi Miklós Szakközépiskola területén lévő 308 négyzetméteres tanműhelyt térítésmentesen kapta használatra 2016. december 31-ig a cég.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere az ülésen hangsúlyozta: a tanműhely a Lego új gyára leendő szakembereinek gyakorlati képzőhelye lesz, a létesítmény fenntartási költségeit a haszonbérlet idején a dán érdekeltségű vállalkozás fizeti.

A Lego januárban jelentette be, hogy 125 millió eurós beruházással, mintegy 37 milliárd forintos költségből új gyárat épít Nyíregyházán. A 80 ezer négyzetméteres ipari létesítményben műanyag fröccsöntő üzemet, dekorációs-, feldolgozó-, elő- és végleges csomagoló részleget, 18 ezer négyzetméteres raktárat, valamint egyéb termelési kiszolgáló gyárrészeket alakítanak ki.

A Lego jelenleg egy bérelt üzemcsarnokban működtet gyáregységet Nyíregyházán, ahol a szeptember-októberi termelési csúcsidőszakban 1300-an dolgoznak. Ezt a létszámot 250-nel növelik majd az új gyárban, amely a nyírségi nagyváros második számú ipari parkjában lesz.

Az újabb ipari beruházási területet - az első 107 hektáros ipari park már megtelt - Nyíregyháza déli, dél-nyugati határában alakítják ki, 600 millió forintos költségből. Az összeg 50 százalékát - pályázat alapján - európai uniós forrásból finanszírozhatja majd a helyi önkormányzat. A második számú ipari parkban a Lego 100 hektáros területet vásárolt meg gyárkomplexuma létrehozásához.

A beruházási terület a 36-os számú főutat az M3-as autópályával összekötő, Nyíregyháza nyugati elkerülő útja mentén lesz. A 7 kilométeres útszakasz építésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. már kiírta a közbeszerzési eljárást. A kivitelezése 2014. elején indul, és 2015. elején megindulhat rajta a forgalom.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jövő tavaszra készül el a Sensirion új debreceni bázisa - 100 munkahely jön létre

Jövő tavaszra készül el teljesen a szenzorgyártó svájci Sensirion új debreceni gyártócsarnoka és raktárbázisa - mondta Ábrahám László, a... Teljes cikk

Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk