A legkisebb lopásért is elbocsátás jár
Újabb, sokakat felháborító vállalati döntést semmisített meg a napokban Észak-Rajna-Vesztfália tartomány munkaügyi bírósága, visszahelyezve munkakörébe egy tavaly elbocsátott mérnököt.
A főnöke ezt észrevette, és azon a címen, hogy "lopja az áramot", panaszt tett a cégvezetésnél. Ott pedig azonnali hatállyal elbocsátották az illetőt. Buzgó bürokraták azt is kimutatták, hogy a roller akkujának feltöltésével 1,80 eurócent (50 forint) áramköltséget okozott a vállalatnak.
A férfi perre ment - és előbb első-, majd másodfokon is neki adott igazat a bíróság. Az utóbbi fórum bírái az ítélet indoklásában leszögezték: a szóban forgó vállalatnál bevett szokás, hogy az alkalmazottak házon belül töltik fel árammal a mobiltelefonjaik és laptopjaik akkumulátorait. Ha a cégvezetés eltűri az "áramlopásnak" ezt a fajtáját, akkor el kell fogadnia a másikat is, illetve - utalva a roller nagyobb áramfogyasztására - első lépésként be kellett volna érnie a mérnök figyelmeztetésével. Az okozott "kár" csekély mértéke mellett a bíróság azt is figyelembe vette, hogy a felperes 19 éve dolgozik a vállalatnál, munkájára vagy viselkedésére eddig soha nem volt panasz.
Az ítélet csak erre az egyedi esetre vonatkozik, nem szolgálhat precedensként más, hasonló keresetek elbírálásakor - hangsúlyozta a munkaügyi bíróság. A német munkajog értelmében ugyanis még oly csekély értékre elkövetett munkahelyi lopás is azonnali felmondást von maga után. Ennek az oka nem az eltulajdonított dolog értéke, hanem a munkaadó és a munkavállaló közötti bizalmi viszonyt érő kár.
Példa volt erre néhány évvel ezelőtt egy áruházi eladó esete. Az illető az áruház büféjében dolgozott; munka közben elvett a pultról egy 30 cent értékű süteményt és megette. Egy belső ellenőr ezt meglátta, jelentette az esetet a főnökségnek, amely - az üzemi tanács egyetértésével - azonnali hatállyal felmondott neki. A nő perre ment, és első fokon nyert is, másod- és harmadfokon azonban vesztett.
Jobban járt az a bolti pénztáros, akit tavaly szintén azonnali elbocsátással sújtott a munkaadója egy csekély értékű lopás miatt. Az Emily néven országos ismertségre szert tett asszony talált az üzletben egy üvegvisszaváltó cédulát, s azt beváltotta a kasszánál, zsebre téve az érte járó 1 euró 30 centet (370 Ft). Az azonnali felmondást az egész német közvélemény felháborodással fogadta. Az eset éppen a gazdasági válság mélypontján történt, amelyet azonban csak a "kisemberek" éreztek meg: bankok és konszernek menedzserei változatlanul horribilis fizetéseket és prémiumokat vittek haza - még olyan cégeknél is, amelyeket előzőleg felelőtlen üzletpolitikájukkal csődbe vagy csődközeli helyzetbe juttattak.
Az "Emily" felmondását megsemmisítő harmadfokú ítéletben a szövetségi munkaügyi bíróság kimondta: mivel az asszony már 31 éve dolgozott a Tengelmann konszern üzletében, és munkáját kifogástalanul látta el, az esetnél a cégvezetés beérhette volna egy figyelmeztetéssel. Ez is elegendő lett volna a bizalmi viszony helyreállításához. Mindazonáltal ez az ítélet is egyedi volt: a bírák hangsúlyozták, hogy elvben minden munkahelyi lopás indokot szolgáltat az azonnali felmondásra, ugyanakkor a munkaadónak mindig mérlegelnie kell az adott eset körülményeit is.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az olimpiai időszak alatti munkáért járó bónuszok kiharcolásának céljával keddre (mára) sztrájkot hirdettek a legnagyobb francia vasutas szakszervezetek. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 4,9 százalék volt a munkanélküliség márciusban nem végleges... Teljes cikk
Életét vesztette két bányász a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta bányaomlás után, egy harmadik társuk esetében... Teljes cikk
- Külföldi munka 2 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Németországban nőtt a munkanélküliség februárban 3 hónapja
- Szerszámgépeket loptak munkahelyükről egy vidéki üzem dolgozói 3 hónapja
- Hároméves mélyponton a német vállalatok foglalkoztatási hajlandósága 4 hónapja
- MÁV: a német vasúton szerdától korlátozások várhatók munkabeszüntetés miatt 4 hónapja
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 5 hónapja
- Fülöp-szigeteki ápolók menthetik meg a német egészségügyet 5 hónapja
- Kész német cég vásárlásának előnyei 5 hónapja
- A német vállalatok halogatják a munkaerő-felvételt 6 hónapja
- Hollandia előzte a briteket: erre megy tanulni a magyar diák 8 hónapja