A kutyaharapás és a darázscsípés a két leggyakoribb munkahelyi baleset a Postánál
Csökken a munkahelyi balesetek száma a Magyar Postánál. A balesetek15 százalékát állatok okozták.
Folyamatosan csökkent az elmúlt pár évben a munkahelyi balesetek száma a Magyar Postánál - közölte a társaság csütörtökön a munkabalesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából az MTI-vel. A közlemény szerint a kézbesítők esetében a közlekedési baleset és a kutyaharapás, míg a logisztikai üzemben dolgozóknál a raklap és az anyagmozgató eszközök használata jelenti a legnagyobb kockázatát annak, hogy munkahelyi baleset következhessen be. A Magyar Posta adatai szerint 2021-ben a munkahelyi balesetek száma közel 4 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2020-ban. Tavaly 579 munkahelyi baleset történt, ami a dolgozók töredékét érintette. Tájékoztatásuk alapján a társaság jelenleg mintegy 26 ezer foglalkoztatottal rendelkezik.
A postai statisztikák szerint munkahelyi baleset leggyakrabban hétfőn reggel 8 és 9 óra között történik és jellemzően az leginkább valamilyen lábsérülés. A kézbesítők körében a leggyakoribb a kutyaharapás és a darázscsípés. Tavaly az összes baleset 15 százalékát állatok okozták. A társaság szerint a biztonsági intézkedések és szabályok bevezetése mellett a munkavállalók szabálykövetésére és együttműködésére is szükség van ahhoz, hogy a munkahelyi balesetek megelőzhetők legyenek.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 4 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Felmérés: így hat a fizikai dolgozókra a munkahelyi zenehallgatás 1 hónapja
- Munkahelyi tréfa: benzint öntött a csikkjére és felgyújtotta kollégáját 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- LMP: legyen visszakövetelhető a munkaügyi szabályokat sértő akkugyárak állami támogatása 1 hónapja