A kkv-stratégia egyik pillére a női vállalkozók támogatása
Magyarország nemrégiben elfogadott, mikro-, közép- és középvállalkozásokat megerősítő stratégiájának egyik fontos pillére a női vállalkozók támogatása tehetségük, kockázatvállalásuk kibontakoztatásában - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Kecskeméten.
Az államtitkár megfogalmazása szerint minden nő vállalkozó, aki családot alapít, gyermeket vállal és családanyává válik, hiszen "óriási vállalkozás egy családot menedzselni".
Elmondta: nemzetközi kutatások alapján megállapítható, hogy a részmunkaidőben foglalkoztatott nők négy és hat óra alatt több munkát végeznek el, mint a férfiak nyolc óra alatt, mert motiváltak arra, hogy időben befejezzék a munkájukat és hazamenjenek a családjukhoz.
Ezért is fontos a női vállalkozók támogatása, hogy azt a kockázatvállalást, amit az élet más területein is vállalnak, a gazdaságban is kamatoztatni tudják - tette hozzá.
Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: szervezetük három településen: Baján, Kiskunhalason és Kalocsán működtet Család- és KarrierPONT-ot, amelyek révén azokat a nőket szeretnék elérni és bevonni a munka, valamint a vállalkozások világába, akik valamiért kiestek ebből.
A Nősztorik elnevezésű fórumsorozatuk célja a Bács-Kiskun megyében élő sikeres női vállalkozók történeteinek bemutatása.
A vállalkozó nők gazdaságban betöltött szerepét hangsúlyozó kerekasztal-beszélgetésen Hárschné Végh Annamária, a bajai T.E.T.T. Mérnökiroda Kft. HR- és IR-vezetője arról beszélt, hogy nőként a gondoskodásba az is belefér számára, hogy munkahelyén fejlessze a vállalati kommunikációt, kialakítsa a rugalmas munkavégezés feltételeit és élményközpontú motivációs rendszert dolgozzon ki.
Mátrai Angéla bácsalmási pályázatíró és rendezvényszervező a gyakorlati képzéseket szorgalmazta: a vállalkozások marketing és online kommunikációs tudásának bővítését, a vezetők számára tárgyalástechnikák elsajátítását és idegen nyelvek tanulását.
Pata Ildikó, a fajszi Pata József Gépipari Kft. cégtulajdonosa elmondta: egyik előnyük, hogy családi vállalkozásként nagyon gyorsan tudnak dönteni, a cég fejlődése pedig megmutatta számukra, hogy "nincs lehetetlen helyzet, mindent meg lehet oldani".
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 4 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Feketén dolgozó külföldi állampolgárokat utasítottak ki Magyarországról 2 hónapja
- Innentől nehezebb lesz megszerezni a a brit munkavállalói vízumot 2 hónapja
- Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét 2 hónapja
- Felmérés: a női dolgozók jobban aggódnak a pénzügyi jólétük miatt, mint a férfiak 2 hónapja
- Rétvári Bence: Megfeleződött a szegénységben élők aránya 2 hónapja