A kkv-k több mint fele beruházásba fogna
A magyar kis- és középvállalati (kkv) szektor 57 százaléka tervez valamilyen jellegű fejlesztést a következő öt évben, és közülük 37 százalék akár új építésbe is belefogna a következő egy év során - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet hétfőn közzétett felméréséből.
A válaszokból kiderült, hogy a cégek 40 százaléka technológiai megújulásban gondolkodik, míg 26 százalékuk létszámbővítést tervez. A gazdasági épületekkel rendelkező cégek közel negyede (22 százalék) szívesen felújítaná, bővítené már meglévő épületeit is.
A felmérés adatai szerint az újító szándék rövid, már egyéves időtávon belül is meggyőző: az 5 éven belül fejlesztést tervező cégek 49 százaléka már 1 éven belül is szívesen felújítaná gazdasági épületeit, és 37 százalékuk belefogna új építésbe is a következő egy évben.
Az új épületek iránti igény az agrárszektorban tevékenykedő vállalatok körében felülreprezentált, 32 százalékuk öt éven belül meglévő gazdasági célú épületeinek felújítását, bővítését is tervezi.
A közlemény szerint a fokozott építési hajlandóság különösen az 50-249 munkavállaló közötti cégek esetében figyelhető meg, de jó hír, hogy a felújítási, bővítési kedv a kisebb, 10-49 embert foglalkoztató cégeknél is jelentős: összességében a magyar kkv szektor 26 százaléka szívesen belevágna ilyen jellegű projektbe.
A tervezett felújítások büdzséje az esetek túlnyomó többségében, 67 százalékban meghaladná az 5 millió forintot, míg az új építéseknél a legalább 10 milliós költségvetés 78 százalékkal általánosnak mondható. Ezek alapján a magyar cégek hajlandóak jelentős összeget áldozni felújítási, bővítési, új építési projektekre a hosszú távra szóló, hosszú távon értéket jelentő épületek kialakítása érdekében. A felújítási, bővítési, vagy az új építések finanszírozásában az önerő jelenti az elsődleges forrást a cégek 71 százaléka körében, de jelentős azon cégek aránya is, amelyek pályázati pénzekből újítanának, 63 százalékuk így tervez.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyárban 2 hónapja
- Melyek a legnagyobb flottakezelők? 2 hónapja
- Újabb bérajánlatot tett a dolgozóknak az Audi Hungária 2 hónapja
- Egymillió forintos jutttást kapnak a kecskeméti Mercedes dolgozói 3 hónapja
- Így lesz 2024 a fejlesztések éve a szakképzésben 3 hónapja
- Változások a Rail Cargo Hungaria vezetésében 3 hónapja
- "Európa-bajnokból világbajnok" lehet a magyar szakképzés - csaknem 96 milliárd forintot költenek rá 4 hónapja
- Elindult az előregisztráció a képzési pályázatra az AGORA Intézetnél - A GINOP Plusz 3.2.1-21 III. ütemére 4 hónapja
- Stafétaátadás: új ügyvezető igazgató az Audi Hungaria élén 4 hónapja
- Új igazgató a kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén 4 hónapja
- A Z generáció sajátosságai, avagy lehet-e óriás hamburgert enni a mítingeken? 4 hónapja