kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A Habitat Ingatlanfejlesztő új ügyvezetőt kapott

A Habitat spanyol ingatlanfejlesztő csoport új magyar ügyvezetőt nevezett ki, Kala Bernadett személyében.

Kala Bernadettet választották meg a Habitat magyar ügyvezető igazgatójának. A szakember jogi, idegenforgalmi és közgazdász diplomával rendelkezik.

Kezdetben a PronTos Lebonyolító Kft-nél dolgozott jogi asszisztensi munkakörben, majd a II. Kerületi Önkormányzat polgármesteri hivatalában helyezkedett el irodavezető-helyettesként a vagyonhasznosítási és ingatlan-nyilvántartási részlegen. Ez utóbbi munkahelyén egy év után irodavezetőnek nevezték ki, ahonnan jelenlegi előléptetésével választották meg a Habitat ügyvezetőjének - értesült a Világgazdaság.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek