A gazdasági szakértő szerint kétszámjegyű nemzetközi átlagkereset-növekedés jöhet 2022-ben
A legtöbb szakértő szerint legalább 10 százalékos bérnövekedés valószínűsíthető idén.
A DK gazdasági szakértője, Dávid Ferenc arról beszélt az a ATV Híradójában, hogy legalább 10 százalékos átlagkereset növekedés jöhet 2022-ben.
„Nemzetgazdasági szinten - és ebbe beleértem a költségvetési szférát nem csak az üzleti szférát, biztosan 10 százalék feletti nemzetközi átlagkereset növekedés lesz, de lehet, hogy 12, lehet, hogy 13, ezt most még megmondani szerintem nagyon nehéz. De mindenképpen kétszámjegyű nemzetközi átlagkereset növekedésre számolhatunk” - jelentette ki.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy a bérfeszültség elkerülése végett a vállalatoknak ott is emelniük kell, ahol a munkavállalók a két minimálbér között vagy az átlagbér körül keresnek. A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke arról számolt be, hogy egy vállalat kivételével mindenhol kétszámjegyű, többnyire 12-18% közötti növekedéssel tudtak megegyezni, és a munkáltatók is érzik, hogy sokat vesztettek az értékükből a munkabérek.
„Az inflációt nagyjából egyformán tudjuk megbecsülni és egyformán tudjuk értékelni. Azt tudjuk mondani, valóban, az infláció jórészt elviszi a bérfejlesztéseket, de 12 és 18 százalék közötti mértéknél, azt gondolom, hogy mégiscsak tudunk előrelépni” - mondja László Zoltán.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke szerint hatalmas a szórás, a munkáltatók 3 és 20 százalék közti sávban emelik a béreket.
„Én azt tudom kiindulási pontnak mondani, hogy a versenyszféra konzultációs fórumon, amelyen a minimálbér és a garantált bérminimum tárgyalásait folytattuk, ott a Pénzügyminisztérium 12,7 százalékos bérnövekedéssel számol” - tette hozzá.
ATV
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 4 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 4 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja