A cég érdekében korrupt a magyar vállalatvezető
A magyar vállalatvezetők sokkal inkább cégük érdekeinek szolgálatába állítható eszközként, semmint személyes anyagi előny forrásaként tekintenek a korrupcióra – írta egyik internetes blogjában a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai politikai-üzleti napilap európai kiadása, egy friss tudományos felmérés következtetéseit ismertetve.
A korrupció témájának szentelt teljes tanulmány novemberben lát napvilágot. A WSJ ismertetéséből mindenesetre kitűnik, hogy a menedzserek nagy része mind a négy visegrádi országban úgy látja, hogy a korrupció hasznos eszköz lehet „a dolgok elintézéséhez”, míg a felelősségérzet, a szabályok követése és az átláthatóság „luxusnak” számít. A négy országbeliek közül a lengyel cégvezetők válaszai tanúskodtak viszonylag leginkább etikus üzleti szemléletről.
A WSJ blogja kitért egy másik felmérésre is, amelyet idén végzett el a Transparency International nevű korrupcióelemző nemzetközi szervezet 102 országban. Eszerint az EU-tagállamok közül Magyarországon hajlamosak a legkisebb arányban – mindössze 30 százalékban – jelenteni, ha korrupciót tapasztalnak.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja
- Az OECD-országokban 4,8 százalékra csökkent a munkanélküliség januárban 2 hónapja
- Az OECD-országokban 4,8 százalékon stagnált a munkanélküliség decemberben 3 hónapja
- Elítéltek egy igazságügyi szakértőt, főorvost vesztegetés miatt 5 hónapja
- Hatalmas az érdeklődés: így látja a Fülöp-szigeteki munkaerő-közvetítő a magyar toborzást 5 hónapja
- Ügyvédnek adta ki magát és rengeteg pénzt szerzett egy csaló 6 hónapja
- Ők kapták a legjobb cégvezetőknek járó díjat 6 hónapja
- Bíróság előtt a munkaügyi miniszter korrupciós vádak miatt 6 hónapja
- Sok magyar vezetőt hoztunk vissza külföldről: Strohmayer János, Egon Zehnder International 7 hónapja
- Ekkora volt a munkanélküliség az OECD-országokban augusztusban 8 hónapja
- Távozik a Magyar Telekomtól Friedl Zsuzsanna 9 hónapja