kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

A bércsökkentés ellen demonstrált a LESZ

A két legnagyobb repülőtéri munkaadónál, a földi kiszolgálást végző Malév GH-nál és a Budapest Airportnál tervezett bércsökkentés ellen demonstrált a ferihegyi gyorsforgalmi úton csütörtökön a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ).

A több mint egy tucat autó, és több tucat szakszervezeti aktivista, a városból kifelé haladva az 1-es terminál után foglalta el a külső sávot, rendőri biztosítás mellett, a demonstráció 18 óráig tartott. A tiltakozó akciót a repülőtérhez tartozó zárt helyen akarták megtartani, de arra nem kaptak hatósági engedélyt - mondta Csorba Attila, a szakszervezet elnöke.

A szakszervezet szerint a munkáltató 30-40 ezer forinttal csökkentené a dolgozók bérét; az első ütemben 15-20 ezer forinttal, már októbertől. A második ütemben pedig ennél is többel csökkennek a cafetéria juttatások, a jövő év elejétől.

Csorba Attila ismertette: a repülőgépek súlypont meghatározását, jégtelenítését és egyéb fontos feladatokat végzők nettó bére 110-140 ezer forintra csökken. A LESZ a földi kiszolgáló személyzet felét tömöríti. Az 1.200 tag között vannak olyan pártoló tagok is, akiknek már korábban felmondott a munkaadó - tette hozzá az elnök.


  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk