A belügyminisztertől várnak segítséget a buszvezetők
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke szerint a második hullámban jelentősen nőtt a megbetegedett buszvezetők száma.
Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a járvány második hullámának kezdete óta azt szeretné, ha a tavaszi intézkedésekhez hasonlóan ismét lezárnák a közösségi járművek első ajtajait - írja az InfoStart. Az óvintézkedésre a járművezetők biztonsága és a szolgáltatás fenntartása érdekében lenne szükség, ám a szakszervezet szerint az operatív törzs nem válaszolt az ezzel kapcsolatban írt levelükre. Az elkeseredett sofőrök ezért aláírásgyűjtésbe kezdtek a BKV-nál és több nagyvárosi közlekedési cégnél. Az EKSZ elnöke az InfoRádióban azt mondta, a szakszervezet közvetlenül Pintér Sándor belügyminiszterhez fordulta problémával.
„Több vidéki településen eltérő rendszert vezettek be. Ez a rendezetlenség teljesen megzavarja az utasokat” - mondta. Naszályi Gábor szerint az első ajtók lezárása nem jelentene gondot, mert a városi közlekedésben elővételben is lehet jegyet vásárolni. Hozzátette: a jegyellenőrzés eleve nem a buszvezetők feladata kéne hogy legyen, hanem az erre szakosodott jegyellenőröké. A szakszervezet arra is tett javaslatot, hogy egy rövid átképzés után a jelenleg munka nélkül maradt parkolóőrök végezzék a jegyellenőrzést a járműveken.
Naszályi Gábor információ szerint jelentősen nőtt a dolgozók fertőzöttsége, az egyik fővárosi garázsban megugrott a megbetegedések száma. hozzátette: ezt meg kell akadályozni, mert a lappangási idő alatt akár több száz utast is megfertőzhet egy buszvezető.
InfoStart
fotó: Pexels
„Több vidéki településen eltérő rendszert vezettek be. Ez a rendezetlenség teljesen megzavarja az utasokat” - mondta. Naszályi Gábor szerint az első ajtók lezárása nem jelentene gondot, mert a városi közlekedésben elővételben is lehet jegyet vásárolni. Hozzátette: a jegyellenőrzés eleve nem a buszvezetők feladata kéne hogy legyen, hanem az erre szakosodott jegyellenőröké. A szakszervezet arra is tett javaslatot, hogy egy rövid átképzés után a jelenleg munka nélkül maradt parkolóőrök végezzék a jegyellenőrzést a járműveken.
Naszályi Gábor információ szerint jelentősen nőtt a dolgozók fertőzöttsége, az egyik fővárosi garázsban megugrott a megbetegedések száma. hozzátette: ezt meg kell akadályozni, mert a lappangási idő alatt akár több száz utast is megfertőzhet egy buszvezető.
InfoStart
fotó: Pexels
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
Vállalkozók figyelem! - a GINOP Pluszban idén 800-850 milliárd forintos a keret
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Mától ismét sztrájkolnak a buszsofőrök 3 hónapja
- Vizsgálatot indított a Volánbusz a száguldás közben telefonozó sofőr ügyében 4 hónapja
- Újabb Volán-sztrájk jöhet 4 hónapja
- Kiderült, mikor állnak munkába a Fülöp-szigetekről érkezett buszsofőrök 5 hónapja
- Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül 6 hónapja
- Kétnapos sztrájk jön a Volánnál 6 hónapja
- A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot 6 hónapja
- Kétnapos sztrájkot hirdetett a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet 6 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- A teherautók és buszok vezetőinek harmada követett el szabálysértést 7 hónapja
- A szállodai szobájából hurcoltak a hadseregbe egy buszsofőrt Kárpátalján 7 hónapja