A Balatonon és Velencei-tónál razziázott a NAV, ennyi szabálysértést talált
Volt olyan munkáltató, aki nem jelentette be alkalmazottait, máshol az online pénztárgépekkel akadt probléma.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot. A NAV szerdai közleménye szerint a revizorok augusztus első hetéig több mint 1800 esetben vizsgálták egyebek mellett a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését és a jövedéki termékek árusítását. Az ellenőrzések többségét kitevő nyugta- és számlaadás, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének vizsgálta négyszáznál is több mulasztást tárt fel. Ebből csaknem háromszáz esetben az online pénztárgépek üzemeltetésével kapcsolatos problémát, vagy a nyugtaadás elmulasztását jegyzőkönyvezték, az alkalmazottait 83 vállalkozó nem jelentette be.
A jövedéki szabályokat 25 kereskedő sértette meg. Az ellenőrzések 24 százaléka zárult valamilyen hiányosság megállapításával, az adóhivatal eddig mintegy 10 millió forint mulasztási bírságot szabott ki. A súlyosan mulasztók utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak, de annak megkezdéséig még önellenőrizhető a be nem vallott adó - hívta fel a figyelmet a NAV. Az ellenőröket többször érte atrocitás, így próbálták őket munkájukban akadályozni. Előfordult, hogy rendőrt kellett hívni a vizsgálat befejezéséhez. A NAV hangsúlyozta: a jogkövetők támogatására is törekszik, amikor megakadályozza, hogy adóelkerüléssel, bevételeltitkolással és be nem vallott adó révén bárki tisztességtelen versenyelőnyre tegyen szert, ezért a több megyét is érintő akció folytatódik. Az ellenőrzések legalább őszig, az idegenforgalmi szezon végéig tartanak.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Egymilliós fizetésért keresnek szakácsot Budapestre 4 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Hogyan lehet összeállítani konyhai személyzetet kizárólag thai munkavállalókkal? 2 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 2 hónapja
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 3 hónapja
- Terjeszkedne Magyarországon a Pizza Hut 6 hónapja
- Kilőtt az Eventrend Group - Minden eddigi saját csúcsot megdöntött a magyar cégcsoport 6 hónapja
- Nagy a baj: A vendéglátósok szerint nagyon gyenge volt az idei szezon 9 hónapja
- Turisztikai innovációs verseny indul felsőoktatási hallgatóknak 9 hónapja
- Bárpultos 9 hónapja
- Ezek a vállalkozások számíthatnak kiemelt NAV-ellenőrzésekre az atlétikai vb ideje alatt 10 hónapja