80 ezer forintos nyugdíjprémium érkezik novemberben
Orbán Viktor bejelentése szerint sokan 100 ezer forint egyszeri kiegészítéshez juthatnak.
Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút, ahol beszélt a nyugdíjakról is. "A nyugdíj utólagos elismerése szüleink és nagyszüleink munkájának. Teljes félreértés, hogy mi tartjuk el a nyugdíjasokat, ők tartottak el minket, amíg neveltek, iskoláztak minket" - mondta, majd bejelenette, hogy novemberben jön a nyugdíjprémium, ami 80 ezer forint lesz. Hozzátette, hogy több mint 400 ezer nyugdíjas ennél az összegnél kevesebbet kapott volna kézhez, de mivel jól áll a magyar gazdaság, mindenki a teljes összeget kapja meg, és az inflációhoz is korrigálják a nyugdíjat, melynek köszönhetően sokan 100 ezer forint egyszeri kiegészítéshez juthatnak.
A miniszterelnök beszélt az szja-visszatérítésről is. Mint elmondta, azért segítenek a gyerekes családokon, mert ők viselték az egyik legnagyobb terhet a járvány alatt. Egymillió-kilencszázezer érintett számíthat adóvisszatérítésre,aminek februárig kell megtörténnie, és az adóhivatal már dolgozik rajta.
Telex
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 2 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 4 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása 2000 és 2022 között 4 hete