kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

600 dolgozót bocsát el a Romtelecom

A romániai telefontársaság a cég átszervezése miatt május elsejétől 600 dolgozójától kénytelen megválni - írja a Napi Gazdaság.

Az elbocsátott alkalmazottak a kollektív munkaszerződésben rögzített végkielégítés kétszeresét kapják meg, így az összeg a ledolgozott évek függvényében elérheti akár a 14 ezer eurót is - nyilatkozta Ruxandra Inceu, a cég szóvivője.

A gazdasági válság kirobbanása óta a telefontársaság kétségbeesett harcot folytat a konkurenciával a fennmaradásért, az előfizetők számának zsugorodását a szolgáltatások árainak csökkentésével illetve a bérjellegű kiadások lefaragásával igyekezett ellensúlyozni a vállalatvezetés.

A megszorító intézkedéseknek köszönhetően tavaly szeptember végéig a bérekre 121 millió eurót költött a vállalat szemben a 2008 azonos időszakában kifizetett 167 millió euróval - olvasható a Napi Gazdaságban.
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új cég csatlakozott a mentorprogramhoz - a cél, hogy ne a szociális háttér számítson

A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős... Teljes cikk

Átadták a Schneider Electric új gyárát - 500 új munkahely jön létre

Az új, klímasemlegesen működő üzem Dunavecsén már a francia vállalat ötödik magyarországi gyára lesz, ahol középfeszültségű eszközöket... Teljes cikk

Romániai magyar üzletember cége vásárolja meg a Telekom Romaniát

Romániai magyar üzletember, Teszári Zoltán cége vásárolja meg a Telekom Romániát - közölte hétfőn a Digi Romania. Teljes cikk