kapubanner for mobile
Megjelent: 2 éve

500-600 ezer forintos kompenzációt kérnek a sztrájkra készülő mozdonyvezetők

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) március 10-ére hirdetett sztrájkot az eredménytelenül lezárult munkaügyi vita után.

images

Péntekig kell döntenie a bíróságnak első fokon, és február végére derülhet ki jogerősen, vajon jogszerű lehet-e a tervezett sztrájk, amit a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) kezdeményezett a reálbérkereset-csökkenés miatt - írja a 24.hu. A szakszervezet február 2-án jelentette be, hogy március 10-én nulla órától határozatlan idejű sztrájkot hirdet. Február 4-én kérvényezték a sztrájk jogszerűségének megállapítását, amire a bíróságnak 5 munkanapja van, tehát péntekig megszülethet a döntés. Ezt nagy valószínűséggel megtámadja az a fél, amelynek nem kedvező a döntés, amire szintén öt nap van. Utána további öt munkanapon belül kell meghozni a másodfokú döntést - vázolta fel a várható menetrendet Barsi Balázs, a MOSZ elnöke. A 2021 júliusától érvényes hároméves bérmegállapodás szerint 2021-ben a béremelés helyett 200 ezer forint SZÉP-kártya juttatást kaptak a dolgozók, és idén 10 százalékos, jövőre 5 százalékos béremelést kapnak. A MÁV-nál dolgozó mozdony- és motorvonatvezetők 80 százalékát képviselő MOSZ nem írta alá a megállapodást. A MOSZ szerint a munkáltatónak kompenzálnia kell a reálkereset-csökkenést és az elmaradt a fizetésemelést. Barsi Balázs elmondta, a MÁV nem tartja indokoltnak az igényt, tárgyalni sem akart róla, a sztrájk bejelentését megelőzően kötelező, december elejei kollektív munkaügyi vita is eredménytelen volt. 

A MOSZ elnöke szerint igaz, hogy az elmúlt öt évben a mozdonyvezetők fizetése átlagosan összesen 60 százalékkal emelkedett, de közben a nemzetgazdasági átlagkereset gyorsabban, akár 70 százalékkal is nőhetett. Ezt támasztják alá a KSH statisztikái is, melyek szerint 2016-hoz képest legalább 64 százalékkal nőttek az átlagkeresetek. Barsi Balázs rámutatott: a stratégiai munkakörök közül a mozdonyvezetők kapták az egyik legkevesebb emelést 2016 óta. Hozzátette: a mozdonyvezetők átlagfizetése tavaly bruttó 703 ezer, 2020-ban pedig bruttó 714 ezer forint volt. Ez úgy történhetett, hogy 2020-ban többet túlóráztathatták a mozdonyvezetőket, mint tavaly.

Egy januárban született megállapodás szerint az idei 10 százalékos béremelés legalább bruttó 40 ezer forint kell, hogy legyen, a legkisebb bérek emelése miatti bértorlódás enyhítésére. Egyes munkakörökben ez akár 20 százalékos alapbéremelést is jelenthetett, ám a mérnöki, technikusi, mozdonyvezetői munkakörökre ez nem érvényes, mert náluk 380-400 ezer forintról indul az alapkereset, tehát ők csak a 10 százalékos alapbéremelést kapták meg, nem részesültek a közteher-megtakarításból, és a bértorlódást, valamint az inflációt sem kompenzálták náluk - jelentette ki a szakszervezet elnöke. 

A szakszervezet szerint a veszteséget éves szinten fejenként bruttó 500-600 ezer forinttal lehetne kompenzálni. Bíznak benne, hogy amennyiben a bíróság jogszerűnek tartja a sztrájkot, az kimozdítja a tárgyalásokat a holtpontról. Nem sztrájkolni szeretnének, hanem minél előbb egyezségre jutni a munkáltatóval.

A 24.hu megkereste a MÁV-ot is, mely a hétfői közleményüket ajánlotta válaszként, mely szerint a MÁV-START alaptalannak, jogszerűtlennek és felelőtlennek tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkbejelentését, ezért benyújtotta ellenkérelmet a sztrájk jogellenességéről dönteni jogosult Fővárosi Törvényszékhez.

 

24.hu

  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A magyarok 83 százaléka rossznak látja az ország gazdaság helyzetét

A felmérés szerint a magyarok 20%-a aggódik a munkanélküliség miatt. Teljes cikk

Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól

A felmérés szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben. Teljes cikk

Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban

Magyarország kormánya a nemzetet a családokon keresztül látja, és büszke arra, hogy ma már több mint 30 támogatási forma és intézkedés segíti a... Teljes cikk