50 milliárd forintos pályázat hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak
A kiírásra az 5 és 249 fő közötti munkavállalót foglalkoztató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot.
Péntektől érhető el a magyar, high-tech és zöld szuperkonstrukció, amely azért egyedülálló a magyar gazdaságfejlesztés történetében, mert a hazai vállalkozások azonos tartalmú, 70 százalékos támogatásintenzitású felhívásra pályázhatnak, függetlenül attól, hogy az ország melyik pontján működnek. Ezúttal tehát nemcsak a vidéki, hanem a budapesti és Pest megyei vállalkozások is fejlesztési forráshoz juthatnak hatékonyságnövelő fejlesztéseik megvalósításához - mondta el György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Az ITM pénteken MTI-nek küldött közleményében kiemelte, a gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett kiírásra az 5 és 249 fő közötti munkavállalót foglalkoztató vállalkozások nyújthatnak be pályázatot. A vállalkozások munkavállalónként 1-9 fő között 1,5 millió forintot, 10-49 fő között 1 millió forintot, míg 50-249 fő között 500 ezer forint kaphatnak. Cserében vállalniuk kell, hogy megtartják munkavállalóik 90 százalékát.
A pályázat keretében a hatékonyságnövelő fejlesztések (eszközök, gépek, automatizált gyártási technológiák beszerzése, digitalizáció, energiahatékonyság) megvalósítása mellett lehetőség van képzés és szakértői szolgáltatás, 10 százalékban bérleti díj és forgóeszköz, 1 százalékban pedig rezsiköltségek elszámolására is. A feltételesen visszatérítendő támogatási forma előnye, hogy a kedvezményezett vállalkozások a támogatás odaítélése után 100 százalék előleghez juthatnak. A pályázati feltételek betartása esetén a teljes forrásmennyiség vissza nem térítendővé válik - írják a közleményben.
Az ITM által a gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett, összesen több mint 50 milliárd forint keretösszegű "A mikro-, kis- és középvállalkozások (mkkv-k) modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" c. GINOP 1.2.8-20 és VEKOP 1.2.6-20 pályázati felhívásokra 2020. május 29-től nyújthatóak be pályázatok az EPTK (https://eptk.fair.gov.hu) pályázati e-ügyintézés felületen keresztül - ismertetik.
A gazdaságvédelmi akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése, és legalább annyi új munkahely teremtése, amennyit a vírusválság tönkretesz. Az akcióterv intézkedései mostanáig több mint egymillió munkavállalónak segítettek abban, hogy állásukat megőrizzék, vagy új munkahelyet találjanak - hangsúlyozza az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
MTI

- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
További cikkek
NAV: őstermelők és áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez
Május 21-éig küldhetik be a NAV-hoz szja-bevallásukat az adózók. Teljes cikk
Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés
Nyíregyháza polgármestere szerint a munkahelyek kérdésének megoldására az önkormányzat gazdaságfejlesztési és ipari park fejlesztési programja lehet megoldás. Teljes cikk
Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken
A mobiltelefonos fizetés leginkább a fiatal felnőttek körében jellemző. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 2 hete
- Egy népszerű gyártó népszerű telefonja - fiataloknak 2 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 2 hónapja
- Újabb videójátékgyártó jelentett be leépítést 2 hónapja
- Áprilisban debütál a Boldog Munkahely Díj, már lehet pályázni! 3 hónapja
- "Magyarország nem összeszerelő üzem" - növekedett az innovatív munkakörökben dolgozók száma 3 hónapja