5 milliárd forintos pályázat a testvériskolákért
Az Új Széchényi Terv keretein belül közel 5 milliárd forint támogatásra pályázhatnak hazai és külföldi testvériskolai kapcsolatok kialakításának céljából azok az intézmények, amelyekben hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat oktatnak, áll a kormány.hu-n.
A konstrukció célja testvériskolai kapcsolatok kialakításával, közös programok megvalósításán keresztül hozzájárulni a gyermekek fejlesztéséhez, ismeretanyaguk bővítéséhez.
A projekt egy hazai pilot program, az Iskola-háló pályázat sikeres megvalósításának tapasztalatain és továbbfejlesztésén alapul.
A pályázati kiírás, illetve a jelentkezéshez szükséges adatlap a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján, az alábbi linken érhető el.
kormány.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 6 napja
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Itt a segítség a magyar vállalkozásoknak, hogy kijussanak a globális piacokra 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja