kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

400 munkahelyet hoz Magyarországra a Bosch

Megkezdődött a Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése, az első gyártósor augusztusban érkezik meg, az áttelepítés befejezésére az előzetes tervek szerint 2011 augusztusában kerül majd sor - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.

A lapnak Ficzere Ferenc, a Robert Bosch Kft. kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a létszámterveket és a gyártást a vevői igényekhez igazodva alakítja ki a társaság, a pontos és végleges adatok egyelőre nem ismertek, ám a jelenlegi tervek szerint az új projekt Miskolcon mintegy 400 új munkahelyet teremt, de a hatvani gyárban is szükség lesz az áttelepítés miatt kisebb mértékű létszámbővítésre. Az új pozíciók nagy része az év végén és a jövő év elején nyílik meg.

A 900 főt foglalkoztató cardiffi egységben luxusautókba gyártanak generátorokat, ez a tevékenység kerül át a hazai gyárakba a cég szerint ma már nem versenyképes üzemekből.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek