kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

40 ezer dolgozót bocsátottak el az építőiparban

Az építőipari vállalkozások 2010-ben igyekeznek megőrizni a foglalkoztatottak létszámát - közölte az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán.

A szakszövetség 400 vállalkozást kérdezett meg az építőipar foglalkoztatottsági helyzetének alakulásáról, az idei várható tendenciákról. A felmérés szerint az építőipar "utolsó jó évéhez", 2006-hoz képest a legálisan foglalkoztatottak köréből mintegy 35-40 ezer főt bocsátottak el.

Az építőiparban foglalkoztatott mintegy 330-340 ezer főből csak minden harmadik, mintegy 115 000 dolgozó van alkalmazásban, a többieket vállalkozási formában foglalkoztatják. A részmunkaidőben alkalmazottaknál 2010 első fél évében a szellemi állománynál átlagosan 20 százalék lesz a csökkenés, ugyanakkor a fizikai állománynál mintegy 8 százalékos növekedés várható.

A 2010-es év végi előrebecsült adatok szerint a szellemi állománynál is növekedés várható a részmunkaidős foglalkoztatásban. A vállalkozási formában foglalkoztatottak létszámának 12 százalékos csökkenését jelzik a megkérdezettek 2010-ben az előző évhez képest. A vállalkozások által foglalkoztatott alvállalkozói létszámnál az előrejelzések szerint 2010 első fél évében közel 40 százalékos csökkenés várható, amely az év végére mérséklődik, és várhatóan mintegy 7 százalékkal marad el a 2009. évi szinttől.

Az ÉVOSZ tájékoztatása szerint a megkérdezett vállalkozások utánpótlási problémákat jeleztek az ács-állványozó, a bádogos-tetőfedő, az épületasztalos, a hő- és hangszigetelő, a kőműves, a minősített hegesztő, a vasbetonszerelő, a villanyszerelő, a vízvezeték- és fűtésszerelő és a vízszigetelő szakmákban. A felmérésből kiderült az is, hogy az építőiparban nem várható bérfelzárkózás a nemzetgazdasági átlaghoz, tavaly az ágazati bruttó átlagkereset 159 000 forint volt, miközben a nemzetgazdasági átlagbér 199 000 forintot tett ki - közölte az ÉVOSZ.

MTI/MNO
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ez a tíz legfontosabb motivációs tényező a dolgozók szerint

A fizetés egyértelműen fontos motiváció a munkavállalók szerint, de más fontos tényezők is közrejátszanak abban, hogy a dolgozók jól érzik-e... Teljes cikk

Mennyire érinti a menopauzás nőket a munkahelyi diszkrimináció az emberek szerint?

A 16-24 éves korcsoport a legbiztosabb benne, hogy a menopauzás női dolgozóknak hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Teljes cikk

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó minősítés szabályzata

Újra módosult a megváltozott munkaképességű emberekre vonatkozó rehabilitációs minősítés szabályzata. Ez további bizonytalanságot és jogi... Teljes cikk