1200 milliárd forintot szán a kormány a pedagógusok béremelésére
Maruzsa Zoltán közölte: 777 ezer forint a célösszeg az idei 440 ezer forintos pedagógus átlagkeresethez képest.
Azonos arányban hazai és uniós forrásból 2025-ig 1200 milliárd forintot szán a kormány a pedagógusok illetményemelésére - jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a 24. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia keddi nyitónapján, Egerben. Maruzsa Zoltán rámutatott: "a kormányzat is világosan látja, hogy jelentős béremelésre van szükség a köznevelés világában." Újdonság, hogy ehhez a 2021-2027-es költségvetési ciklusban uniós források felhasználására is lehetőség van - tette hozzá. Szükség is van erre, hiszen a kabinet anyagi mozgástere véges, különösen a jelenlegi rezsihelyzetben, amikor még nem látható, hogy a következő hónapokban "hány ezermilliárd forintot fogunk elégetni olyan gázszámlákra, melyeket tavaly még nem kellett kifizetni" - fogalmazott.
A Klebelsberg Központ tervezési adata szerint a jelenlegi árakat figyelembe véve csak az iskolák fűtése a tavalyi 26 milliárd forintnál akár 225 milliárd forinttal drágább lehet - jegyezte meg. Ezért a pedagógusbérek rendezéshez a nemzeti források mellett szükség van az uniós támogatások bevonására: a tervek szerint 50-50 százalékban hazai és EU-költségvetésből mintegy 1200 milliárd forint lesz illetményemelésre fordítható 2025-ig - mondta az államtitkár. Jelezte: a kormány az uniós támogatásért vállalja, hogy a pedagógusok átlagbére ekkorra eléri a diplomásátlagbér 80 százalékát, és ezt az arányt 2030-ig fent is tartja. Magyarország modern kori időszámításában soha nem volt még ilyen magas ez az arány - húzta alá. Számszerűsítve 777 ezer forint a célösszeg az idei 440 ezer forintos pedagógus átlagkeresethez képest - közölte, hozzátéve: első lépcsőként idén 10 százalékos, majd a már bejelentett emelési mértékekkel lehet kalkulálni. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók magasabb aránya miatt és a pályakezdő pedagógusok esetén ennél is nagyobb lesz a béremelés mértéke - tájékoztatott. Maruzsa Zoltán arra is kitért, hogy ez szerkezetében is új, rugalmasabb, inkább teljesítményalapú, kevésbé a végzettség szintjét és az életkort támogató bérszabályozást tesz szükségessé. Kifejtette: továbbra is kiemelt közoktatási cél marad a digitalizáció, a társadalmi felzárkózás elősegítése, a sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztése, belső átképzési program elindítása és a továbbképzési rendszer átalakítása.
György László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára előadásában a Tanítsunk Magyarországért programot ismertetve közölte: a kezdeményezés célja megmutatni a településükön kívüli világot azoknak a felső tagozatos általános iskolásoknak, akik a munkalehetőségektől távolabb élnek. Három évvel a program elindulása után, ma országszerte 17 egyetem, 110 általános iskola és 1008 mentor foglalkozik 4227 gyermekkel - sorolta. Fontos a hálózat további bővítése, hiszen szeretnék elérni, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával, vagy ha képességei engedik, tanuljon tovább - jelentette ki.
Mivel a felmérések szerint 10 ezerre tehető a mentorálásra szoruló diákok száma, ehhez 2500 mentorra és a kistelepülések lefedettségének növelésére van szükség - jegyezte meg. Ezek a gyerekek is tehetségesek valamiben, és kellő türelemmel, energiával, szeretettel, odafigyeléssel, valamint maximális szakértelemmel a mentorok tudnak nekik segíteni tehetségük kibontakoztatásában, hogy azután ők is megtalálják helyüket az életben - fogalmazott. Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke elöljáróban hangsúlyozta: az MTA elkötelezett a közoktatás ügye mellett. Belső világunk és az információrobbanás hatásai a kreatív gondolkodóképesség kialakulására című előadásában az emberi agy felépítését és működését ismertetve arról beszélt: agyunk problémaként szembesül azzal az információs nyomással, mellyel a ma embere nap mint nap találkozik. Az információ-robbanás, a globalizáció egyre kevésbé ad időt és lehetőséget belső világunk bevonására, az érzelmi viszonyulásra - hangsúlyozta.
MTI
fotó: unsplash
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja