1000 forintos órabérért is nehéz idénymunkást találni a mezőgazdaságban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint öt év alatt erőteljesen növekedett az idénymunkások száma, az agrár szektorban egyre kevesebben dolgoznak ebben a foglalkoztatási formában. A gazdáknak egyre nagyobb probléma a munkaerőhiány - írja a Pénzcentrum.
"A munkaerőnek kb. az 50 százaléka hiányzik, és a hiány pótlásában csak magunkra számíthatunk. Egyéb ágazatokban, mint például az állattenyésztés vagy a növénytermesztés a helyzet rosszabb. Mi még szerencsés környéken gazdálkodunk, mert a helybéli emberek hozzászoktak a fizikai és kertészeti munkákhoz. A szedő embereknek júniusban a meggyel kezdődik, novemberben az alma betakarítással ér végett a szezon. 5 hónapig folyamatosan tudunk munkát biztosítani, emellett jelentős az a munkaerő létszám akikkel egész évben együtt dolgozunk" - mondta el a Pénzcentrumnak dr. Szabó Viktor, a Bold Agro Kft. ügyvezető igazgatója.
Országon belül keletről nyugatra és északról délre mozognak az idénymunkások - a szegényebb országrészből nyilvánvaló okok miatt a gazdagabb irányába. Az országhatárt is egyre többen lépik át és vonulnak tovább Olaszországba cseresznyét, vagy Ausztriába epret szedni.
Szabolcsban sok a kertészet, főleg nyugdíjasokat és a munkanélkülieket foglalkoztatják, nettó 700-800 forintos órabért kapnak. Borsodban a vándorbrigádok a jellemzőek: metszés és szüret idején jelennek meg az ország bármely részében. Órabérüket a munkaerő-kölcsönző az ország keleti felében nettó 1000 forintban, a nyugatiban 1500 Ft-ban határozza meg.
Fotó: Pixabay
Pénzcentrum
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A tudásszolgáltató rendszerek egybehangolása is azt a kormányzati célt szolgálja, hogy Magyarország 2030-ra Európa 10 legjobb innovátora közé... Teljes cikk
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Hatékony csírátlanítás a sörgyártásban, borászatokban 4 hete
- Ez okozza a legnagyobb kihívást a pénzügyi és számviteli szektorban 1 hónapja
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 1 hónapja
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja