Belőlem orvost vertek!

A szülők szerepe a gyermek karrierjében felnőtt korában is meghatározó lehet. Ennek sikeressége, pozitív hatása viszont nem mindig egyértelmű. Sőt...

Egy kétségbeesett karrierváltó írta ezt sokéve egy álláskereső fórumon, az akkori fórumtagokkal közösen próbáltunk segíteni neki. A nickneve mögé bújva meg merte osztani az összes fájdalmát, kétségét a szakmai munkájáról és arról, hogyan befolyásolta a szakmai életét a szülei kontrollja. 40+ éves lehetett, többen biztattuk: nem késő váltani. Remélhetőleg megtette.

A története sokszor eszembejut, amikor a helyzetéhez hasonló romboló sorsokat azonosítok az ügyfeleimnél. A jószándék és a pokolba vezető út összefüggése szinte mindig megjelenik.

Gyakori, hogy a szülők a saját szakterületük felé terelik a gyermeküket, mert úgy érzik: ebben tudják támogatni szakmailag, kapcsolatrendszerrel, így lesz könnyebb az élete, karrierépítése. Saját maguk nyugalmát is szolgálja ez: értik, mit csinál a „gyerek”, jó helyen van, jó dolgokat tesz. Nagyon sokszor ez jól sül el, ritkább esetben tönkreteszi a fiatal szakmai életét. És mintám szokás szerint nem reprenztatív, de engem az utóbbi helyzetben lévők keresnek fel.

Nagyon óvatosnak kell ilyenkor lennem, tiszteletben tartva azt, hogy szülő és felnőtt gyerek kapcsolatát nem szabad befolyásolnom. Ezért először arra koncentrálok, mint egy átlagos karrierváltónál: a tudásanyaga, tapasztalatai felmérése után megnézzük közösen, hová is lehetne mindezt adaptálni úgy, hogy jól is legyen benne. Az ehhez kapcsolódó kommunikációs paneleket nemcsak állásinterjúra építjük fel, hanem a szülei meggyőzésére is. Ha „csak” iparágat, és/vagy szakterületet fog ennek folytán elhagyni, akkor jó eséllyel a családi béke megmarad. Amikor mindent „kukázunk”, és pl. jogászból edző, mérnökből cukrász lesz így, arra már kapcsolati témákban jártas szakértők (pszichológus, life coach) felkeresését javaslom. Egy ilyen döntést otthon bevezetni nagyon érzékeny téma.

Ennél is nehezebb a helyzetem, amikor a szülői kontroll motiválja a gyermek karrierútjának egyengetését, és a gyermek (már 30+ éves felnőtt) célja a karrierváltással a kontrollból kikerülni. Ilyenkor a szülő az első számú szakmai iránymutató, akitől a felnőtt szakértő még mindig tanul – mert muszáj neki a szülőtől tanulni. Minden más szakmai tartalom csak ezután érkezik meg hozzá, így ha a szülő nem kellően innovatív, a felnőtt gyerek sem lesz az, ami már konkrét versenyhátrány. Itt nem is biztos, hogy karriert váltunk: inkább csak új tudásanyagok felszedésére építünk stratégiát. Példákat adok, hogy ha egyik vagy másik szakirányba indul el, azzal merre juthat. Sokszor így válik le végül a szülőről: a szakterület ugyanaz, de specialistaként olyasmiben mélyül el, amiben a szülő nem tud többé iránymutató szerepben lenni, és elengedi végre a felnőtt gyermeke kezét. Itt azon érdemes dolgozni, hogy a gyermek kivívja a szülője bizalmát azzal kapcsolatban, hogy jól választott szakirányt, képes egyedül tanulni és érvényesülni. Itt is javaslok pszichológusi vagy life coach segítséget igénybe venni, mert a szakmai irány melletti érveik felépítése kevésnek bizonyulhat.

Az álláskeresés megkönnyítése is lehet szülői szándék, ami szintén elsülhet nagyon rosszul. A gyermek szabadon tanulhatott olyan szakterületet, amilyet választott. Majd jött a szülő, és a frissen végzett gyermeknek szerzett a saját munkahelyén egy álláshelyet, hogy gyorsan legyen állása, ne érjék kudarcok az álláspiacon. Így a választott szakterületétől nagyon messze kerülhet, ami rosszul végződhet. A gyakornokból junior, juniorból kiégett medior lesz, aki nem szereti a munkáját, de mivel a szülő kolléga is, a megfelelési kényszer bennetartja a rossz állásban. Ez a helyzet még tud súlyosabb lenni, amikor a szülő valós, bántalmazó kontrollt gyakorol a „gyerek” fölött még a munkahelyén is. Az erre szolgáló munkáltatói eszközök és lehetőségek (HR, belső ellenőrzés, áthelyezés más területre cégen belül stb.) értelemszerűen nem fognak tudni segíteni, hiszen el sem jut hozzájuk egy ilyen probléma, nyilván nem tesz panaszt az áldozat. Álláskeresési tanácsadóként egy pályaújrakezdővel van dolgom ilyenkor: a szakterületi végzettségében kezdő, ebben a tudásában kicsit talán már el is halványult, de valós munkatapasztalattal rendelkező embert kell visszajuttatnom a választott szakterületére. Segítőként a családi-munkahelyi kötődéseinek rendezéséhez a bántalmazottakkal való munkám során szerzett tapasztalataimat és kapcsolati hálómat veszem elő…

Ennyi rémség után köteles vagyok némi pozitívumot is hozni. Volt a 2000-es évek elején egy trend az USA-ban, amikor az állásinterjúkra a szülő elkísérte a karrierjét kezdő „gyermeket”, és ez senkiben sem okozott megütközést. Sajnos elhalt a szokás, pedig voltak előnyei: például a szülő tudott jól kérdezni állásinterjún a gyerek nevében. Egy ilyen esetet a mai napig el tudok képzelni, ezt pedig régebben egy speciális helyzetre fejtettem ki: az alacsonyan funkcionáló autisták, vagy egyéb fogyatékkal élők álláskeresése esetén a kísérő jelenléte még mindig lehet indokolt – azok a cégek, akik ilyen érintettségű jelöltet fogadnak, és csak ők (!), fel vannak erre készülve.

Érdekes módon az óvó szülő szerepét a külső toborzók, fejvadászok is átvették. Sokszor elkísérik a jelöltjüket az ügyfelükhöz, bár ebben leginkább anyagi érdekeik vannak, de ez valójában mindegy is. Ott van, segít, lehet rá számítani.

Összefoglalva: az álláskeresőknek mindenkire szükségük van, aki támogatja őket az álláskeresésükben, karrierjükben, és ha az elképzeléseik a támogatóval különbözőek, akkor azt tisztázni kell.

# # #

Tetszett a poszt? Lájkold, oszd meg!

Egyetértesz? Vitatkoznál? Hozzáfűznél valamit? Várom szeretettel a kommented!

Ha te is magabiztosan akarsz a szakmai tudásodra alapozva karriert építeni, válogass tematikus szolgáltatásaimból, vagy nézd meg hogyan tudok segíteni egy vezetői portfólióval eligazodni az álláskeresés útvesztőiben! További információkért látogasd meg Facebook-oldalam, vagy kövesd a #jobangel -t a Linkedinen!