Megjelent: 15 éve

Ferihegy: a szakszervezetek a közlekedési miniszter segítségét kérik

A szakszervezetek szerint a Hochtief-Budapest Airport menedzsmentje az elmúlt tíz napban semmilyen megegyezési hajlandóságot sem mutatott, ezért a sztrájk folytatását tervezik. Az érdekképviseletek Molnár Csaba miniszter segítségét kérik, hogy az egyeztetések kimozduljanak a holtpontról - olvasható a LESZ és az RDSZSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A Budapest Airportban 25 százalék + 1 szavazattal rendelkező Magyar Államhoz irányította a szakszervezeteket panaszaikkal a repülőtér meghatározó szavazati aránnyal bíró német tulajdonosa, a Hochtief első embere. Dr. Herbert Lütkestratkötter a dolgozók levelére válaszolt, amelyben a német anyacég közbenjárását kérték a hazai menedzsmenttel folytatott munkaügyi vitában.

A szakszervezetek sérelmezik, hogy a Ferihegyi Repülőtéren, amióta a Hochtief tulajdonába került, egymást érték a dolgozókat sújtó intézkedések. Bármiféle leépítési terv és egyeztetés nélkül 120 munkást bocsátottak el egyesével és kis csoportokban. Az állandó munkaerőhiány miatt elvárás a túlórázás, ami után a cég több évnyi pótlékot máig nem fizetett ki. Szakszervezeti képviselőket mondvacsinált indokokkal távolítottak el a repülőtérről. A pihenő és mellékhelyiségek állapota a méltatlan egy európai légikikötőhöz - olvasható a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleményében.

Az érdekképviseletek vezetői emlékeztetnek: a menedzsment egyoldalúan és váratlanul felmondta a kollektív szerződést, az ezután kezdett jogos sztrájk alatt magyar és görög, illegális, biztonsági aggályokat is felvető sztrájktörőket alkalmazott a beléptető kapuknál. Saját dolgozóit pedig fűtetlen, használaton kívüli helyiségekbe zsúfolta, szintén jogellenesen.

Mint fogalmaznak, tárgyalás és kompromisszumkeresés helyett a menedzsment egy "közösen kialkudottnak" beállított dokumentumot, valójában egyoldalú ultimátumot ismételget. Ennek értelmében, a legnehezebb munkakörökben és műszakokban dolgozók fizetése 25-30 százalékkal csökkenne, munkaideje, beosztása tervezhetetlenné válna. A szakszervezetek ezt nem tudják elfogadni. Az is jelentős különbség a két fél álláspontjában, hogy a dolgozók tartós, évekre szóló megállapodást szeretnének, míg a vezetőség csupán három hónappal hosszabbítaná meg a kollektív szerződést. A cégvezetés eddig két munkaügyi közvetítőre tett javaslatot is elutasított.

A szakszervezetek szerint hiába függesztették fel a sztrájkot az ünnepek idejére, a vezetőség kompetens tagjai, Jost Lammers vezérigazgató és Zahorán Zsuzsa humánpolitikai igazgató bojkottálták az egyeztetéseket az elmúlt tíz napban - pedig ennyi idő alatt egy teljes új kollektív szerződést is ki lehetett volna dolgozni. Ezért a dolgozók felkészültek a sztrájk korábbinál szélesebb körben, keményebb - törvényes - eszközökkel való folytatására.

A szakszervezetek szerint elsősorban a német cég felelős a jogsértésekért, a dolgozók kizsigereléséért és a tervezett bércsökkentésért. Ugyanakkor levélben kérik Molnár Csaba miniszter segítségét. A kisebbségi tulajdonos Magyar Állam képviselőjének bekapcsolódása kimozdíthatja a vezetőség hibájából megfeneklett tárgyalásokat a holtpontról, és érdemi elmozdulást hozhat - zárul a közlemény.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk