Szilágyi Katalin
Megjelent: 15 éve

Megugorhat a távmunkások száma

Nyolcezer embernek teszi lehetővé a távmunkában való részvételt az a központi program, amelyet jövőre indít a munkaügyi tárca az atipikus foglalkoztatási formák elterjedése érdekében. Ma még csak minden tizedik nagyvállalat él a távmunka adta lehetőségekkel, pedig az info-kommunikációs technológiák fejlődése is egyre inkább igényli e munkaforma alkalmazását.

A gazdasági recesszió idején a távmunka egyre inkább csábító opció lehet a munkáltatóknak, hiszen jelentős költségeket tudnak megtakarítani általa: nem kell irodát fizetni, elég egy laptop, egy mobil telefon, szélessávú internet elérhetőség a dolgozónak, aki így otthonról, távközpontból, teleházból vagy telecenterből végezheti munkáját. Az infokommunikációs technológiák terjedésével mintegy 20-30 százalékkal nőtt a távmunkások aránya világszerte. Hazánkban még mindig nagyon kevesen, a foglalkoztatottak öt százaléka végzi rugalmas keretek között munkáját, csak minden tizedik nagyvállalat él a távmunka adta lehetőségekkel.

E mögött elsősorban szervezet-szociológiai okok vannak és a vezetői kultúrából is hiányzik a megfelelő hozzáállás: a munkáltatók ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgozók teljes felügyelet alatt álljanak. Sokan még ma is az ipari társadalom struktúrájában képzelik el a munkahelyteremtést, de el kell fogadni, hogy eljött a modern szolgáltatások ideje - fogalmazott a VII. Országos Távmunka Konferencián csütörtökön Szűcs Erika munkaügyi miniszter, aki szerint újfajta munkakultúrára, társadalmi szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy nyitottabbá váljunk e munkaforma iránt.

A szaktárca vezetője úgy vélte, a jogalkotókat és a munkavállalókat is meg kell győzni arról, hogy a távmunkát a foglalkoztatás szerves részének tekintsék és ne szükséges rossznak. Szerinte a válság kezelésére is kiváló eszköz lehet a távmunka, illetve a hátrányos munkaerő-piaci csoportok számára is kiemelt jelentőséggel bír. A munkaügyi minisztérium 2002 óta indít pályázatokat, amelyek keretében hat év alatt több mint 5000-en tudtak távmunka keretében elhelyezkedni. Hat év alatt megnégyszereződött a távmunkások száma, de ezt 2013-ra szeretnék megduplázni. Ennek érdekében mintegy 14-15 milliárd forintot fordítanak a rugalmas foglalkoztatás elősegítésére. A közeljövőben öt olyan program indul, amely a távmunka terjedését szolgálja - ismertette Simon Gábor, a szaktárca államtitkára, a Távmunka Tanács elnöke. A folyamatos gazdasági munkaerő-piaci szerkezetváltás, az erősödő globalizációs folyamatok hatására már nemcsak a vállalatok, hanem a munkavállalók között is érezhető a verseny. Ahhoz, hogy versenyképesek maradjanak, folyamatosan meg kell újítaniuk kompetenciáikat is.

Tájékoztatása szerint a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalon belül programirodát hoznak létre, amelynek közvetlen hatásaként mintegy 8.000 embernek teszik lehetővé a távmunkában való részvételt, közvetett hatása azonban elérheti a 40 ezret is. Emellett létre kívánnak hozni egy tudásbázist is, amely által a magyar munkavállalók olyan ismereteket szereznek, amelyekkel munkát tudnak találni a hazánkban működő, nagy globális vállalatok szolgáltató-központjaiban. A tudásbázis keretében egyebek mellett megfelelő képzést biztosítanak, illetve a nemzetközi tananyagok adaptációját is elvégzik. A szaktárca számításai szerint ez, akár 10 ezres nagyságrendű foglalkoztatás-bővítést is eredményezhet.

A tervek szerint 2010 első felében a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központ, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal együttműködésében távmunka centrumot hoznak létre az interneten, ahol széleskörű információk állnak majd a távmunkában dolgozók rendelkezésére. A portál feladata lenne a távmunka lehetőségek feltárása a hátrányos helyzetű emberek számára, valamint távmunkahelyek közvetítése a munkaügyi kirendeltségek felé. Simon Gábor elmondta, a távoktatást és a távmunkát is szeretnék jobban összekapcsolni. Az Országos Képzési Jegyzékben felsorolt szakmák 11 százaléka e-learning keretében elsajátítható, és szakképesítéssel 158 munkakör tölthető be távmunkával.


IBM - a mobil dolgozók munkahelye



Az IBM-nél a távmunka a munkaerő mobilitásnak az eszköze, világszerte 115 ezer dolgozó nem jár be a munkahelyére, hanem otthonról dolgozik - mondta Suhajda Attila a cég képviseletében. Amellett, hogy a mobilitás vonzóvá teszi a céget a munkavállalók számára, a legjobb szakembereket tudják felvenni, földrajzi korlátok nélkül, a dolgozókat hozzá tudják rendelni új projektekhez anélkül, hogy utazniuk kelljen - sorolta a távmunka előnyeit a szakember, hozzátéve: kismamákat és fogyatékkal élőket is tudnak távmunka keretében alkalmazni, és a dolgozóknak is kényelmes, hogy nem kell naponta utazniuk, 24 órás technikai alkalmazás áll a rendelkezésükre.


Felértékelődik a távmunka - érvek-ellenérvek



Előnyök:
-szélesebb körből lehet munkaerőforrást nyerni
-munka-magánélet jobban összeegyeztethetőbb
-csökken a foglalkoztatási költség - a munkavállalónak és a munkáltatónak egyaránt
-megszűnnek a térbeli nehézségek

Hátrányok:
-ismeretlentől való félelem
-digitális írástudás korlátai
-nem láthatóak a karrierlehetőségek
-elszigeteltség veszélye

Veszélyek:-jogi háttér szabályozatlansága
-adatbiztonsági problémák
-speciális tudás igénye
-kevés és nem ismert az álláskínálat és a távmunkára alkalmas munkaerő kínálata
-szélessávú internet elérés korlátai
-önálló munka szervezésre nem mindenki alkalmas
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk