kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Távmunkahelyek ezreiről gondoskodik az SZMM

2009-ben a munkaügyi tárca, illetve a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal mintegy 8000 fő atipikus foglalkoztatásának lehetőségét kívánja megteremteni, amelyből négyezren dolgozhatnának távmunkában - jelentette be Simon Gábor, a munkaügyi tárca államtitkára, aki egyben a Távmunka Tanács elnöke is.

images

A nem hagyományos foglalkoztatási formáknak tovább kell erősödniük, ezen költségkímélő módszerek előretörésével mérsékelni lehet a világgazdasági válság hatásait munkaadói és -vállalói oldalon egyaránt - mondta a Világgazdaságnak Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára, a Távmunka Tanács elnöke. Korábban Szűcs Erika szakminiszter is kiállt az atipikus foglalkoztatási formák - így a részmunkaidős foglalkoztatás, a távmunka, az önfoglalkoztatás, a bedolgozás - mellett, hiszen komoly munkaerő-megtartó hatásuk van. Ezért a munkaügyi tárca mindent megtesz, hogy 2013-ig a távmunkában foglalkoztatottak aránya elérje a 8-10 százalékot, ami 160 ezer fős bővülést jelentene. Az európai átlag 13, Magyarországon pedig jelenleg 4,5-5,5 százalék - mutatott rá az államtitkár.

"2009-ben a Foglalkoztatási és Szociális Hivatallal mintegy 8000 fő atipikus foglalkoztatásának lehetőségét kívánjuk megteremteni, amelyből négyezren dolgozhatnának távmunkában" - konkretizálta a tárca elképzeléseit Simon Gábor. Emellett jövőre pályázati támogatással az idei évhez hasonlóan körülbelül 600 új távmunkahely jöhet létre. A munkahelyenkénti hozzájárulás mértéke távmunkásonként 934 800 forint, ami 8 hónapig jár, és 10 havi továbbfoglalkoztatási kötelezettséget von maga után. Az idei távmunkapályázatoknál három területnek biztosított forrást a kormány, csaknem 560 millió forint értékben: a bér- és járulékköltségekre 452, az infrastruktúra kialakítására 89,5, a képzésekre pedig 16,6 millió forintban részesültek a pályázók. További segíti a távmunka terjedését az is, hogy a munkaügyi minisztérium kezdeményezésére a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ nyerte el a távmunkaismeretek távoktatási tananyaga kifejlesztésének lehetőségét. Az e-learning rendszerű tanfolyami képzéssel a munkáltatóknak és a munkavállalóknak lehetőségük nyílik felkészülni a számítógép segítségével történő munkavégzés innovatívabb használatára, a távmunkahelyek létesítésére, illetve a távmunkavégzéshez szükséges készségek elsajátítására - részletezte a Távmunka Tanács elnöke.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Home office munka

A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk

Egyre több vállalatnál döntenek a home office megszüntetése mellett

A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk

Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk