kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Kritikus helyzetben a magyar vezetői utánpótlás?

Május 14-én, első alkalommal rendezik meg az Országos HR Benchmark Konferenciát a Kempinski Hotel Corvinus-ban. Az egynapos szakmai esemény célja, hogy a legfrissebb kutatások eredményeinek ismertetésével hozzájáruljon a hazai humánerőforrás-menedzsment fejlesztéséhez - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Benchmarking a nemzetközi és hazai HR trendek, tendenciák alapján címmel, 2008. május 14-én közös konferenciát rendez a humánerőforrás-menedzsment terén kutatásokat és tanácsadást végző DGS GLOBAL RESEARCH, valamint hazánk piacvezető humánügyviteli szolgáltatója, a NEXON. Az I. Országos HR Benchmark Konferencia célja, hogy rangos előadók, valamint a nemzetközi, illetve a hazai felmérések szervezésében és lebonyolításában jártas legismertebb szervezetek bemutassák a legfrissebb trendeket.

A heterogén valóság

Az előadások az objektív felmérések eredményeit kívánják közkinccsé tenni, melyeket a részt vevő vállalatvezetők és HR szakemberek beépíthetnek saját szervezetük működésébe - mondta Dara Péter, a DGS GLOBAL RESEARCH ügyvezető igazgatója. "Szeretnénk nagyon sok tévhitet is eloszlatni, melyekre a 2006-os és 2007-es Országos HR Benchmark Felmérések is felhívták a figyelmet. Ilyen például, hogy nem feltétlenül azok a szektorok, iparágak rendelkeznek a legfejlettebb HR kultúrával, melyekről azt sokan hiszik. A valóság sokkal heterogénebb, s meglepő, hogy szektortól függetlenül egyes szervezeteknél milyen komoly HR munka folyik."

A konferencián az elmúlt két év Országos HR Benchmark Felmérésének tapasztalatain túl többek között szó lesz a 21. század HR trendjeiről, és az előadók ismertetik a diplomások elhelyezkedési és karrierépítési szokásairól készült munkaerő-piaci felmérést, valamint a vezetői utánpótlás kritikus helyzetére rávilágító globális kutatás eredményeit. Emellett a konferencián mutatják be a Képzési Benchmark Felmérés konklúzióit. A kutatást a konferenciát megelőző héten zárják le, így a jelenlévők naprakész ismereteket szerezhetnek arról, hogy a magyarországi vállalatok milyen képzési koncepciókkal rendelkeznek. Az előadók között jelen lesznek például az Ernst&Young, a Hewitt, az IBM és a TESCO képviselői is.

"A versenyképességük szempontjából elengedhetetlen, hogy a vállalatok tisztában legyenek saját jellemző tulajdonságaikkal, valamint másokhoz viszonyított helyzetükkel, s ehhez megfelelő viszonyítási alapot találjanak. Bízunk benne, hogy az előadások, melyek a maguk nemében mind unikumnak tekinthetők, napi szinten is hasznosítható tudást adnak, s hozzájárulnak a hazai humánerőforrás-menedzsment kultúrájának további fejlődéséhez" - emelte ki Ocskay Szilárd, a NEXON ügyvezető igazgatója.

A konferencia fontosságát jelzi, hogy a megnyitót Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára tartja, aki egyúttal - Dr. Kisfaludy Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi szakállamtitkára mellett - a rendezvény védnöke is.
A konferenciáról további információ a www.hr-trend.hu oldalon található.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk