kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Jövőre már 14 ezer köztisztviselőre vonatkozik az új TÉR

Szetey Gábor, a kormányzati személyügyekért felelős szakállamtitkár szerint igazságosabb és teljesítményközpontú az a jutalmazási rendszer, amelynek alapján a minisztériumi köztisztviselők elismerésben részesülnek. A Fidesz túlzottnak tartja az összegeket.

Az 5800 minisztériumi dolgozóból mindössze 580-an, csak a hivatalnokok leggyengébben teljesítő tíz százaléka nem kap semekkora jutalmat december közepéig, mindenki más igen. A köztisztviselők teljesítmény ösztönzésére ez évben különítettek el először pluszforrást, összesen 3,5 milliárd forintot, ezzel párhuzamosan a minisztériumoknak újfajta teljesítményértékelési rendszer szerint kellett dolgozóikat besorolniuk.

A Szetey Gábor személyügyi államtitkár által kidolgozott rendszerben november végéig négy csoportra - az elvárt szinten, az elvárt szint alatt, illetve a fölött, valamint kimagaslóan teljesítőkre - osztják a dolgozókat, s ez alapján osztják ki közöttük a jutalmakat is. Az átlagos minisztériumi dolgozó eszerint körülbelül kéthavi fizetését kaphatja meg pluszként, míg a kimagasló teljesítményt nyújtó körülbelül tíz százalék akár havi bére négy-hétszeresét is. Ez az államtitkár szerint több mint amennyit a korábbi években hazavihettek a dolgozók, viszont a szerinte a rendszer igazságosabb.

Az államtitkár elmondása szerint jövőre összesen már 12 milliárdot különítenek el a jutalmazásra, mert a teljesítményértékelést kiterjesztik a kormányhivatalnokok 14 ezer köztisztviselőjére is.

A Fidesz túlzottnak tartja a köztisztviselők jutalmazását. Mint Répássy Róbert frakcióigazgató elmondta, a teljesítmény alapú ösztönzéssel szemben nincs kifogásuk, de az ellen igen, hogy miközben az átlagbérek tekintetében egy jelentős reálbér csökkenés van, a központi közigazgatásban három-négy-öt havi béreket jutalomként kapnak.

Magyar Rádió

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk