kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Új Szolgáltatási Modellel aktivizálja az álláskeresőket az ÁFSZ

Az ÁFSZ megvalósította modernizációs programjának első ütemét, amelynek keretében a kirendeltségek majd felében, 80 helyen vezette be az Új Szolgáltatási Modellt. Ennek célja, hogy a munkakeresők önállóan és aktív módon vegyék igénybe a munkaügyi központok modern informatikai és egyéb tájékozódási lehetőségeit.

A munkaügyi kirendeltségeken, teljesen új irodai környezetben, "Mpont, ahol munkára lelhet" megjelölésű számítógépes információs terminálok segítségével kereshetnek önállóan állást az ügyfelek. Az új rendszer az otthoni internettel rendelkezőknek is kedvez, nekik ugyanis be sem kell menniük, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján keresztül lekérhetik az adatbázisban szerepelő összes betöltetlen állást. Az önálló álláskeresést szolgálja továbbá, hogy az állásajánlatok és az aktuális képzések mobilon is lekérdezhetők.

Az Új Szolgáltatási Modell a munkaadók számára is jár némi pozitív hozadékkal, az ÁFSZ ugyanis egy új adatbázist hozott számukra létre, ahol az álláskeresők által feltöltött önéletrajzok között böngészhetnek. Sőt mi több, ezentúl a munkaügyi központba bejelentett állásajánlataik azonnal az ÁFSZ internetes álláskínálatába kerülhetnek, természetesen a megszokott közvetítési szolgáltatás kíséretében.

Azok számára, akik nem képesek önálló álláskeresésre, vagy elhelyezkedésük egyéb okok miatt akadályokba ütközik, az ÁFSZ további szolgáltatásokat és támogatásokat, valamint partnereivel való együttműködés keretében, komplex programokat kínál. Az ÁFSZ igyekszik minden álláskeresővel és munkaadóval megismertetni modernizációs programjának minden elemét, ezért többszintű tájékoztatást valósít meg szórólapok, offline és online hirdetések, tájékoztató fórumok, valamint számítógépes hírlevél formájában.

Az Új Szolgáltatási Modell a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) keretén belül valósul meg, amelyet az EU Strukturális Alapja támogat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk