kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Lapátra tették a hős pincért

Elbocsátottak egy floridai pincért, miután megállított egy késsel hadonászó támadót. A férfinak azonban már számos helyen ajánlottak állást - számol be az Info Rádió.

Juan Canales akkor lépett akcióba, amikor egy késsel felfegyverzett támadó megpróbálta ellopni a Fort Lauderdale-ben lévő thai étterem egyik vendégének robogóját.

A pincér lefegyverezte a támadót, és három másik férfival együtt visszatartotta a rendőrök megérkezéséig. Az ebédidő után azonban a főnöke kirúgta, mert idegesítette a felhajtás, ami a történtek miatt alakult ki.

Miután azonban a helyi sajtó beszámolt a történtekről, Juan Canalest elárasztották állásajánlatokkal, egyebek mellett egy másik étterem és egy elektronikai cikkeket javító cég is munkát kínált neki - tudatta az Infor Rádió.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek