kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Tabu a fizetés Angliában - a nők jelentős hátrányban

Hiába minden igyekezet egy felmérés ismét megerősítette, hogy a női vezetői fizetések továbbra is elmaradnak a szamárlétra megfelelő fokán elhelyezkedő férfiaké mögött. Jellemző képet fest a brit társadalomról az a tény, hogy a fizetések témája még mindig tabu.

A brit Chartered Management Institute 42 200 menedzsert vizsgált a 4,6 millió brit középszintű vezetőből. Érdekesség, hogy a nők láthatóan gyorsabban jutnak előre, hiszen a női menedzserek átlagéletkora 37 év volt, míg a férfiaké öt évvel alacsonyabb.

A fizetés szempontjából viszont a két nem közötti fizetéskülönbség 12,2 százalék a férfiak javára: évi 43 571, illetve 49 647 font (16,5 millió, illetve 18,77 millió forint). Ráadásul a tavalyi átlag 11, 8 százalékra rúgott, tehát a helyzet csak rosszabbodott. Felfelé haladva a ranglétrán az aránytalanság csak fokozódik: az igazgatók szintjén a fizetési rés 23 százalékra tágul. Nyilvánvalóan csökkenti az előreléptetés vonzerejét, hogy az anyagi megbecsülés terén nincs egyenlőség.

A legnagyobb hátrány az élelmiszeriparban éri a brit nőket: az ágazatban a férfi középvezetők 46 százalékkal több pénzt találnak havonta átutalási betétszámlájukon, mint női kollégáik. Különös, hogy a humánpolitikai munkakörökben 40 százalékkal vannak jobban elismerve a férfiak, mint a nők. Ezek a különbségek nem mindig jutnak napvilágra, mivel a fizetések témája ma is tabu a brit társadalomban.

A felmérésből az is kiderül, hogy a 2006-os 31 százalékról 35, 7 százalékra emelkedett a nők aránya a menedzserek és igazgatók körében.

Népszabadság

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk