kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Ferihegy: fogytán a szakszervezet türelme

A több hónapja tartó, eredménytelen egyeztetések miatt fogytán a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének (RFDFSZ) türelme, Pető Alfréd elnök szavai szerint "ha elszakad a cérna", akár többhetes sztrájk meghirdetése mellett is dönthetnek.

A szakszervezet pénteki ferihegyi sajtótájékoztatóján konkrétum nem hangzott el egy esetleges munkabeszüntetésről és a felek is csak eddigi álláspontjukat erősítették meg.

Pető Alfréd, a szakszervezet elnöke az MTI-nek elmondta: várják, hogy a munkáltató beleegyezzen az általuk javasolt munkaügyi közvetítő szolgálat igénybevételébe a további tárgyalásokon.

Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek megismételte: támogatják a közvetítő bevonását, de csak akkor, ha ezzel valamennyi szakszervezet egyetért. "Valamennyi szakszervezettel egyszerre, egységesen szeretnénk megállapodni" - tette hozzá.

Pető Alfréd ismertetése szerint a menedzsment legutóbbi 6,5 százalékos bérfejlesztési javaslatával szemben továbbra is 9,5 százalékot követelnek. Az MTI információi szerint a cég vezetése kész a szakszervezet háta mögött megállapodni a munkavállalókkal, ha továbbra sem látja a kompromisszumos megállapodás lehetőségét.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk