kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Bartucz Attila lehet az OEP új főigazgatója

Bartucz Attila, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár korábbi szóvivője, illetve Horváth Ágnes egészségügyi miniszter jelenlegi kabinetfőnöke a legesélyesebb az OEP néhány hete megüresedett főigazgatói posztjára - véli a Napi Gazdaság.

Habár a szaktárca felügyeleti jogot gyakorol a biztosító fölött, a minisztérium mégsem nevezheti csak úgy ki a számára kedves személyt főigazgatónak, mivel a megújult személyzeti politikának köszönhetően versenyeztetni kell a vezetői állásra jelentkezőket. Ezért már akár jövő héten várható a pályázat meghirdetése.

Amennyiben Bartucz lesz a befutó, úgy személye újabb bizonyíték lehet arra, hogy Matejka Zsuzsanna továbbra is "rajta tartja a szemét" az általa korábban vezetett egészségbiztosítón. Arról nem is beszélve, hogy az OEP-et olyan, jelentős közigazgatási gyakorlattal rendelkező jogtudor vezetné, aki megfelelően igazítaná az új elvárásokhoz az intézményt.

A korábbi főigazgató, Major Zoltán azért távozott idő előtt az OEP éléről, mert a koalíciós megállapodás az egészségbiztosító versenyképessé tétele helyett az OEP 2009-es megszüntetés mellett tette le a voksát. Az utódintézménynek alig lesz önálló jogköre, lényegében végrehajtó hivatallá válik - világít rá a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk