Megjelent: 17 éve

Munkaerő-piaci, foglalkoztatást segítő és képzési programokkal a foglalkoztatás bővítéséért

Dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi- valamint Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter együtt ismertette az Európai Unió társfinanszírozásával elérhető foglalkoztatási és képzési projekteket ma Edelényben. A programokra 2008 végéig összesen közel 35 milliárd forint jut, 85 százalékban európai uniós forrásokból.

Mindez a foglalkoztatási, felnőttképzési és szakképzési projekteknek csak az első csomagját jelenti; 2007-2013 között hasonló programokra mintegy 100 Mrd forintot fordítunk majd. Az említett programokkal kapcsolatban egyébként már vannak sikeres tapasztalatok. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv 10.000 új munkahely létrehozását támogatta.
Mindez a foglalkoztatási, felnőttképzési és szakképzési projekteknek csak az első csomagját jelenti; 2007-2013 között hasonló programokra mintegy 100 Mrd forintot fordítunk majd. Az említett programokkal kapcsolatban egyébként már vannak sikeres tapasztalatok. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv 10.000 új munkahely létrehozását támogatta.

A kormány és az Új Magyarország Fejlesztési Terv egyik kiemelt célja a foglalkoztatás bővítése. A Start Plusz, és a Start Extra programokat annak érdekében dolgozta ki a kormány - és finanszírozza az Európai Unió szociális alapja-, hogy a kisgyermek otthoni gondozását, vagy közeli hozzátartozó ápolását követően munkába álló személyek valamint a tartósan munkanélküliek foglalkoztatása könnyebben váljon lehetővé. A tartósan munkanélküliek közül nagyobb kedvezmény vehető igénybe az 50 éven felüli és/vagy alacsony iskolai végzettségűek foglalkoztatásához.
A program egyszerűsített adminisztráció mellett 2010-ig várhatóan 42.000 hátrányos helyzetű embernek nyújt támogatást. A munkáltatónak a járulék egy részét ezen munkavállalók után nem kell befizetnie. A kedvezmény a minimálbér másfélszeresének mértékéig (például 98.250 forintos havi munkabér esetén) két év alatt a Start Plusz programnál összesen több, mint 320 ezer forintos megtakarítást jelent. A Start Extrával foglalkoztatók esetén pedig több, mint 620 ezer forint megtakarítás jelentkezik munkavállalónként.
A Lépj egyet előre! program lehetőséget kínál az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező felnőttek számára, hogy megszerezzék az alapképzettséget, amely elengedhetetlen feltétele a továbblépésnek - hogy a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakképzettséget szerezzenek. Az elavult szakmákkal rendelkezők esetében új szakképesítés megszerzését teszi lehetővé a program. Az új projektre 10 milliárd forint áll rendelkezésre 2007-2008-ban, így 18 ezer fő juthat szakképzettséghez.

Kis-és középvállalatok munkavállalóinak munkahelyi képzésére három milliárd forint áll rendelkezésre. A pályáztatás során egy-egy társaság támogatásának összege elérheti a 10-50 millió forintot. A támogatható tevékenységek között a számítástechnikai, idegen nyelvi, vezetőképzési, vállalkozási ismeretek egyaránt szerepelnek. Mintegy 6000 munkavállaló képzésére nyílik lehetőség.

Az Új pálya program célja, hogy a közszférát érintő változások következtében pályamódosításra kényszerülő, munkavállalók számára segítséget nyújtson az újbóli elhelyezkedéshez, különös tekintettel az egészségügyben és az oktatásban dolgozókra. A program azonban azokra is kiterjed, akiket a pedagógus vagy egészségügyi végzettséggel a regisztrált álláskeresők között tartanak nyilván. A most induló másfél éves program értéke két milliárd forint, de ez csak az első lépés. A következő hét év során várhatóan összesen 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre.


Az új programok ismertetése:

1. Hátrányos helyzetűek foglalkoztatását ösztönző járulékkedvezmények (Start Plusz, Start Extra) - Kiemelt projekt -Támogatás keret 2008. december 31-ig: 18,55 Mrd Ft
2. "Lépj egyet előre!" program - Kiemelt projekt - Támogatás keret 2008. december 31-ig:10,66 Mrd Ft
3. Munkahelyi képzések támogatása (kis - és középvállalatok számára) - Pályázat - Támogatás keret 2008. december 31-ig:3,02 Mrd Ft
4. "Új pálya" program - Kiemelt projekt - Támogatás keret 2008. december 31-ig:1,95 Mrd Ft

A vállalkozásoknak nyújtott támogatásokat nyílt pályázat keretében használjuk fel.
A hátrányos helyzetűek foglalkoztatását, támogató programokat kiemelt projekt formájában valósítjuk meg. Így az ország bármely pontján, minden hátrányos helyzetű ember azonos feltételek mellett juthat hozzá ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz, támogatásokhoz.

Forrás: SZMM Sajtó

Kapcsolódó pályázat:
Munkahelyi képzések támogatása kis- és középvállalkozások számára
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk