kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Egy hónap alatt csaknem 800 új típusú Start kártyát váltottak ki

Az új típusú Start kártyákból az igényelhetőség kezdetétől, július elsejétől július végéig csaknem 800-at váltottak ki az érdekeltek, a hagyományos Start kártyából pedig már a 60 ezret is meghaladja a kiváltott kártyák száma - tájékoztatták a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban az MTI-t.

A hagyományos Start kártyákat 2005 októberétől válthatják ki a pályakezdő fiatalok, e foglalkoztatást ösztönző forma sikere alapján alakította ki a szaktárca a két újabb Start kártya konstrukciót. A Start Plusz és a Start Extra kártyák lényege is az, hogy érvényességi idejük alatt tulajdonosukat alacsonyabb járulékkal, vagy járulék fizetése nélkül foglalkoztathatja munkáltatója, így érdekeltté válik az adott munkavállaló felvételében.
A Start Plusz kártyát azok válthatják ki akik tartósan álláskeresők, vagy gyes, gyed, gyet illetve ápolási díj igénybevételét követő egy éven belül vállalnak munkát. Erre a kártyára jogosultak azok is akik gyermekük egy éves kora után a gyes igénybevételével együtt kívánnak munkát vállalni. A tartósan álláskereső kategória annyit jelent, hogy a kártya igénylése előtti 16 hónapból legalább 12 hónapig volt az illető személy regisztrált álláskereső.
A Start Plusz kártyával rendelkező személy foglalkoztatásakor akár 424 ezer forintos megtakarítást érhet el a munkáltató a kártya két éves érvényessége alatt, a minimálbér kétszeresét jelentő keresetnél. A megtakarítás abból adódik, hogy az első évben az összes járulékkötelezettség 15 százalék, a második évben pedig 25 százalék, tételes egészségügyi hozzájárulást pedig nem kell fizetni.
A Start Extra kártyára azok jogosultak, akik ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú végzettségű tartósan álláskeresők. Az ilyen személyek foglalkoztatásakor több mint 800 ezer forintot takaríthat meg a munkáltató, ha két éven keresztül legalább a minimálbér kétszeresét fizeti. Ezt annak alapján éri el, hogy a kártya érvényességének első évében egyáltalán nem kell járulékot és tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni, a második évben pedig összes kötelezettségként 15 százalékos járulékot.
A két új kártyatípusnál a minimálbér kétszereséig vehető igénybe a kedvezmény, a kártyatulajdonos a kártya érvényességi ideje alatt nemcsak egy, hanem egymást követően akár több munkáltatónál is dolgozhat.
A 2005 októberétől kiváltható Start kártya is két éves időszakra szóló kedvezmény, azzal, hogy a pályakezdő 25 éves koráig, felsőfokú végzettség esetén 30 éves koráig használhatja a kártyát. A kedvezmény ugyanaz, mint a Start Plusz kártyánál, azaz az első évben összes kötelezettségként 15, a második évben 25 százalékos járulékot kell fizetni. A munkáltató csak a felsőfokú végzettségűeknél veheti igénybe a minimálbér kétszereséig a kedvezményt, az alap- és középfokú végzettségnél csak a minimálbér másfélszereséig. A minimálbér másfélszeresét jelentő fizetésnél a munkáltató két év alatt 329 ezer forintos megtakarítást érhet el.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek