kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Ismét önkéntes munka

Már a második önkéntes munka akció indult a Munkaerőpiaci Alap 190 millió forintos támogatásával, a tervek szerint 120 fiatalt vonnak be az elhelyezkedési esélyeket javító programba - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az önkéntes munka már régóta nagy népszerűségnek örvend a nyugati országokban, főként az Amerikai Egyesült Államokban. A konstrukció lényege, hogy a részvevők keresethez ugyan nem jutnak, de mentorok támogatásával munkagyakorlatot, munkavégzési tapasztalatot, gyakorlati ismereteket szereznek, így az önkéntes munka helyszínén, vagy máshol sokkal könnyebb elhelyezkedniük. A mentori segítség kiterjed az álláskeresési, önéletrajz-írási technikák ismertetésére, gyakorlására is.
A program finanszírozására rendelkezésre álló keretből a mentorok tiszteletdíjára, képzési, étkezési, és utazási költségeire, illetve azok szállásköltségére futja, akik nem a lakóhelyükön vállalnak önkéntes munkát.
Az első akció a múlt évben indult, akkor 299 millió forint állt rendelkezésre, ebből a pénzből 230 fiatalt sikerült bevonni a munkákba, hatvan százalékuk már az önkéntes munka ideje alatt, vagy közvetlenül azt követően elhelyezkedett. Az önkéntes munkára 142 intézmény, civil szervezet fogadta őket, biztosítva a mentort, a rendszeres segítséget.
Az első akciónál 10 hónapos munkát kellett vállalniuk a résztvevőknek, a fogadó intézmények általában egy vagy két fiatalnak biztosítottak munkát. A fogadó intézmények között volt például színház, könyvtár, művelődési otthon, teleház, óvoda, nemzeti park, környezetvédő civil szervezet.
Most a második akciónál változtak a szervezési és részvételi szabályok. A résztvevőknek nem egységesen 10 hónapos munkát kell vállalniuk, hanem a munkák indíthatók a fogadó intézmények és a jelentkezők megegyezése alapján fél évtől tíz hónapig különféle időtartamokban. Az eddigi 18-26 éves korhatárt felemelték 18-30 évre. A munkákat az első akcióhoz hasonlóan régiónként az erre vállalkozó civilt szervezetek fogják össze. A második akció sajátossága az is, hogy a munkákat régiónként eltérő időpontban indították.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek