kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A visszahúzódó dolgozó gyakran pletyka tárgya

Egy két évvel ezelőtt készült amerikai felmérés szerint a dolgozók 75 százaléka pletykálkodik, 21 százalék pedig ezt bevallottan gyakran teszi. Ugyan ilyen kutatás Magyarországon nem született, gyaníthatóan a helyzet nálunk sem jobb. Mit tehet a dolgozó ez ellen? A jobpilot nyári karriertippjeinek nyolcadik részében a munkahelyi pletyka kezelésére adunk tippeket.

A pletykálkodás sok munkahelyen a mindennapok része. Suttognak a vezető ügyes-bajos dolgairól, és sok esetben a munkatársakról is. Különösen igaz ez azokra a vállalatokra, ahol nem túl feszített a munkatempó és a főnök is beszáll a "versenybe".

Egy 2005-ös amerikai felmérés szerint, amelyet a világ egyik legnagyobb tréningcége, az American Society for Training & Development készített el, a dolgozók 75 százaléka pletykálkodik, 21 százalékuk pedig gyakran tesz ezt.

Gyorsan kideríthető a pletyka forrása

Nem minden pletyka káros. A probléma akkor áll fenn, ha a magánéletben turkálnak, például a szexuális életre vonatkozóan tesznek valótlan megjegyzéseket, "összehozzák" a dolgozót a főnökkel. Az ilyen rosszindulatú feltételezések pokollá tehetik a munkavállaló életét, akár felmondáshoz is vezethetnek. Bár sok esetben épp ez is a cél...

Mit tud tenni abban az esetben, ha mindezek ellenére különböző rossz indulatú pletykák kezdenek el terjedni? Elengedheti az egészet a füle mellett, ha nem akar sok energiát az ügyre pazarolni. Ha azonban abszurd sztorikat hall önmagáról, akkor jobb, ha elkezd foglalkozni az üggyel. Először is derítse ki, hogy ki kezdte el terjeszteni a pletykát. Bizonyosan nem lesz túl nehéz, erről ugyanis szívesen nyilatkoznak a kollégák, ha másért nem, akkor azért, hogy saját felelősségüket eltusolják az ügyben. Miután megtalálta az illetőt, tanácsos egy négyszemközti beszélgetés során rákérdezni tőle a szóbeszéd terjesztésének okaira. Vélhetően a kolléga zavarba jön, és sűrű bocsánatkérések közepette megmagyarázza a dolgot és befejezi a pletykálkodást.

Ha mégsem így történik, sőt, egyre komolyabbá válik a helyzet, akkor érdemes ismét megkeresni az illetőt, végső esetben pedig tanácsos leülnie a vezetővel és megbeszélni vele a problémát. Ha ez sem segít, akkor viszont ajánlott megfontolni a munkahelyváltást...

A harsány viselkedés és a visszahúzódás sem jó taktika

A szóbeszédek elterjedése ellen sok mindent nem lehet tenni. A harsány viselkedés semmiképp nem ajánlott, de nem jó taktika a túlzott visszahúzódás sem. Az állandóan a középpontban lévő munkatársról rengeteget beszélnek, az örökké csendben gubbasztó kolléga viselkedése pedig találgatásokra adhat okot, amiből igen extrém szóbeszédek kerekedhetnek.

A magánélet túlzott kiteregetése szintén nem tanácsos. Az információk könnyen elferdítve, nem az eredeti állapotukban juthatnak tovább, és már kész is a baj. Azoknak a fiatal munkatársaknak különösen ügyelni kell önmagukra, akik konzervatívabb, idősebb dolgozók között végzik feladataikat. Lehet, hogy a barátaik egy vállrántással reagálnak történeteikre, a korosodó kollégák azonban megbotránkozhatnak rajta, és egy-két nap múlva már egészen másként adhatják elő a hallottakat.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek