Megjelent: 17 éve

A végkielégítés nem kielégítő

Nem biztos, hogy csak azzal védhetők a munkavállalók érdekei, ha a munkajog magas végkielégítésre kötelezi elbocsátáskor a munkáltatókat - közölte a Brüsszelben készülő európai munkajogi stratégia kapcsán Kósáné Kovács Magda szocialista európai parlamenti képviselő egy budapesti sajtótájékoztatón.

Ma már Brüsszelben és Magyarországon is egyértelmű, hogy inkább a váltáshoz, az újabb munkahely elnyeréséhez kell segítséget adni a munkavállalóknak, és leépítéskor az ehhez való hozzájárulásra kell kötelezni a munkáltatókat - hangsúlyozta Kósáné Kovács Magda. Hozzátette: a végkielégítés hamar elfogy különféle beruházásokra, az elhelyezkedési lehetőségek javításához viszont nem járul hozzá.

A szocialista EP-képviselő szerint a munkajogi stratégiáról hamarabb kompromisszumra jutnak majd brüsszeli döntéshozó fórumok, mint a munkaidő irányelv ügyében. Annak elfogadását eddig az Egyesült Királyság néhány országgal együtt sorra megvétózta az Európai Tanácsban.

Mint elhangzott, a munkajogi stratégia kidolgozása során sikerült közelíteni az álláspontokat abban, hogy a munkajog ne váljon csupán egyéni joggá, hanem a kollektív jogviszonyokkal is foglalkozzon. Az előbbi az Európai Bizottság, az utóbbi az Európai Parlament álláspontja volt. Kósáné szerint, ha csak egyéni, a munkavállalók és a munkáltatók szerződéses kapcsolatára vonatkozó joggá válna a munkajog, előbb-utóbb el is tűnne, mint önálló jogterület, mert a polgári jog szabályozná kérdéseit. Azt viszont Kósáné Kovács Magda sem tartaná kedvezőtlennek, ha a kollektív munkajogi kérdéseket egy önálló külön törvény fogná össze.

Az EP-képviselő szólt arról, a munkajogi stratégia vitája során egységes álláspontot sikerült kialakítani arról, hogy továbbra is fent kell tartani alapvető munkavállalói garanciákat, például a munkaidő, a pihenőidő védelmére. Ugyanakkor - fűzte hozzá - figyelembe kell venni a változó gazdasági körülményeket, a piaci verseny követelményeit. Az Európai Parlament szerint az alkalmazás elsődleges formájának továbbra is a munkaszerződésnek kell lennie, de alkalmazkodva a piaci igényekhez más formák is elfogadhatók. Az európai munkavállalók csak 60 százaléka dolgozik már ma is a hagyományos munkaszerződéssel, a többieket más, a piaci körülményekhez jobban igazodó formában alkalmazzák.

A viták során abban a kérdésben is közeledtek az álláspontok, hogy valamennyi tagországban legyen kötelező minimálbér. Jelenleg a 27 tagország közül 20-ban van ilyen országosan kötelező legkisebb bér, 7 tagországban viszont nincs. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a 7 tagországban a kérdés nincs szabályozva, mert több helyen, főként az északi országokban ágazati kollektív szerződésekkel oldják meg a minimálbér garantálását.

Kósáné Kovács Magda elmondta, hogy az Európai Unióban három kategóriába lehet besorolni a minimálbéreket. Az első kategória - amelybe Magyarország is tartozik - a 92-300 euró közötti minimálbért jelenti. A következő kategóriában 300 és 500 euró között van a minimálbér, a leggazdagabb országokban pedig 500-1.250 euró a legkisebb bér összege.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek