kapubanner for mobile
Audi  Rhenus 
Megjelent: 17 éve

Hatalmas beruházásra készül az Audinak beszállító Rhenus

Növekvő autóipari megrendelései miatt tovább növeli győri gyártóbázisát a világ vezető autómárkáit kiszolgáló Rhenus Logisztikai Szolgáltató Kft. A 400 millió forintos beruházás egy 3500 négyzetméteres üzem formájában valósul meg, amelynek építése már idén augusztusban befejeződik - írja a Napi Gazdaság.

images

A Rethmann-csoporthoz tartozó vállalat egyelőre nem árulta el, hogy az Audi-programon kívül konkrétan milyen megrendelésekre számítanak, csupán annyit közöltek, hamarosan újabb, elsősorban autóipari gyártási programokba kezdenek.

A főként logisztika, hulladékgyűjtés és vízkezelés terén jeleskedő cég még 2005-ben vásárolt a győri ipari parkban 6,4 hektáron földterületet, ahol közel fél év alatt 1,5 milliárd forintos zöldmezős beruházással 5700 négyzetméteres komplexumot épített. Az üzem tavaly májusban kezdte meg működését, mindösszesen 29 dolgozóval.

A Rhenus egyébként a világ vezető autógyárai mellett partnere a nagyobb beszállítóknak is, többek között a lökhárítókat előállító német Rehaunak, a küszöböket szállító olasz Plastalnak, továbbá a kabriók tetejét gyártó Edschának is. A győri üzemben készülnek már az Audi TT küszöb-, valamint a kabriók tetőelemei is - újságolja a Napi Gazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk