Megjelent: 17 éve

Egyre összetettebb a HR-munka

Azon hazai cégeknél van stratégiai jelentősége a HR-nek, ahol a vállalkozás első vezetőjének közvetlen alárendeltségébe tartozik ez a tevékenység, ám másfél évtizeddel a rendszerváltást követően is vannak olyan cégek, ahol az emberierőforrás-gazdálkodást nem tartják versenyelőnyszerző lehetőségnek - többek között ez derült ki az Országos HR Benchmark Felmérésből. - írja a világgazdaság

A kutatás a DGS Global Research, a HR Portal, a HR Mesterkurzus, valamint a Budapesti Gazdasági Főiskola Menedzsment és Emberi Erőforrás Intézetének támogatásával készült, s 218 céget térképezett fel, amelyeknél több mint 116 ezer főállású, teljes munkaidős alkalmazott van.

Azoknál a munkaadóknál, amelyeknél rendszeresen működik a toborzási és kiválasztási folyamat, átlagosan háromféle keresési csatornát használnak. Ezek között vezet az internetes megoldás, majd a nyomtatott sajtóhirdetések következnek, harmadik helyen pedig a belső toborzás áll, de az ismeretségek alapján történő keresés is gyakori.

Toborzás. Érdekesség, hogy külső szolgáltatót ritkán vesznek igénybe a cégek. A kutatás szerint ez a HR-szolgáltatókkal szembeni bizalmatlanság kialakulását, illetve fokozódását jelentheti, másrészt utalhat az alkalmazhatóságuk korlátozottságára (döntően magasan képzett munkaerő felkutatása, illetőleg vezetők kiválasztása). A megkérdezettek több mint fele működtet valamiféle orientációs programot az új munkatársak beillesztésére. Az adatokból leszűrhető, ahol kialakult toborzási folyamat működik, ott a beillesztésre is gondot fordítanak, ahol viszont a kiválasztás nem szabályozott, az orientáció sem kulcskérdés. Általános alapelveket tükröző bérpolitikai rendszer a felmérésben részt vevők több mint felénél működik, és több mint egytizedük a közeljövőben tervezi bevezetni azt.

Ösztönzés. Az elemzés szerint az egyik legmodernebb, legfelkapottabb HR-megoldás a cafeteria-rendszer, ezt a rugalmassága és széles körű alkalmazhatósága indokolja. A válaszok tanúsága szerint a felmérésben részt vevőknek csak egyharmada alkalmazza a béren kívüli juttatásokat a cafeteria-rendszer keretei között.

Bár a HR-szervezetek teljesítményértékelésben betöltött szerepét ma már egyre többen vitatják, a teljesítmény mérésének, értékelésének igénye a munkáltató és a munkavállaló részéről is megalapozott. A válaszadók több mint kétharmadánál már most is működik. A teljesítményértékeléskor a cégek közel negyven százaléka évente minősít, 71 százalékuk pedig minden munkatársra kiterjedően. Ott, ahol még nem merült fel a rendszer bevezetésének gondolata, elsősorban a teljesítménnyel és a profittal szembeni kisebb érzékenység a jellemző.
A válaszadók 42 százalékánál működik vezetőképző program, egyharmaduknál a leginkább támogatott oktatás a készségfejlesztés. Alig negyedüknél létezik karriermenedzsment és utánpótlási rendszer, míg ugyancsak negyedüknél tervezik ezek bevezetését. Tudatos, középtávú tervezésről a megkérdezettek közel felénél nem lehet beszélni.

A karriermenedzsmenti rendszert működtetőknél 43 százalékban a diplomás munkavállalók jelentik a vezetés utánpótlását, de közel egyharmaduk lehetővé teszi a teljes munkavállalói kör számára a programokban való részvételt, iskolai végzettségtől függetlenül. Egyes esetekben csak a már belső karrierlépcsőn elindult vezetők kerülnek be az utánpótlási rendszerbe, azaz kizárólag a magasabb szintű vezetői posztok betöltésére irányul a rendszer.

Kiszervezések. A HR-informatikai rendszerek vizsgálatakor kiderült, hogy sokan ez alatt a fogalom alatt a bérszámfejtő rendszert, illetve a kapcsolódó munkaügyi nyilvántartást értik, de vannak olyanok, akik a vezetői döntéseket támogatni képes szakértői megoldásra gondolnak. A megkérdezettek 41 százaléka jelenleg is alkalmaz valamilyen humáninformatikai megoldást, egytizedük pedig tervezi a bevezetését. Ahol működik vállalatirányítási rendszer, több mint egyharmaduknál létezik integrált humáninformatikai megoldás is. A költségérzékeny gazdálkodást folytatók számára a HR-kontrolling az elkövetkező években egyre fontosabb lesz. A megkérdezettek több mint 30 százaléka már most is alkalmazza ezt a megoldást, hét százalékuk pedig tervezi a bevezetését. Leggyakrabban a létszámvizsgálatra, a bér- és személyi jellegű költségek alakulásának a megfigyelésére, s a fluktuáció vizsgálatára terjed ki. A válaszadók közel felénél már alkalmaztak outsourcingot. A leggyakrabban a biztonsági szolgálatot szervezik ki, ezt a bérszámfejtés, a létesítményüzemeltetés és az informatika követi. A legritkábban a kereskedelmi feladatokat, az emberierőforrás-gazdálkodást és a kutatás-fejlesztést adják át. Azon szervezetek, amelyek már alkalmazzák az outsourcingot, átlagosan 2,2 tevékenységet szerveztek ki.

Forrás: VG
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek