kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Kevesebb a munkanélküli az EU-ban

Az Európai Unió tagországaiban egy év alatt 1 százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta. Míg egy évvel ezelőtt Az Euro-zónában 7,9 százalékot regisztráltak addig most 7,1 százalékot, a 27 tagú EU-ban 8,0-ról 7,1 százalékra csökkent az állástalanok aránya -áll az Eurostat közleményében. Néhány tagországban aggasztó méreteket ölt a fiatal munkanélküliség.

Májusban a legalacsonyabb munkanélküliségi rátát Hollandia (3,2 százalék), Dánia (3,3), Írország (4,1) és Ciprus (4,2) produkálta, míg Szlovákiában (10,8) és Lengyelországban (10,5) két számjegyű adatot mértek. Lengyelország pozitív értelemben is kiemelkedik a munkanélküliségi mutatókban: egy év alatt ebben az országban csökkent legnagyobb ütemben a ráta: 3,7 százalékkal. Szintén jelentősnek mondható a bolgár (9,2-ről 7,2-re) és a dán (4,2-ről 3,3-ra) csökkenés.

Csak négy országban nőtt a ráta

A 27 tagországból egyébként 22-ben kevesebb a munkanélküli egy éves összehasonlításban, Romániában stagnált, míg 4 tagországban növekedett. Utóbbi kategóriába tartozik Magyarország, ahol az Eurostat adatai szerint 7,3 százalékról 7,7 százalékra nőtt a ráta.
Az EU statisztikai hivatala összeállítást készített két csoport, a nők és a 25 év alattiak munkanélküliségi mutatóiról is. A hölgyeknél Szlovákiában (12,1 százalék), Lengyelországban (11,9) és Észtországban (10,9) a legrosszabb a helyzet, míg Hollandiában (3,6), Dániában és Írországban (3,7-3,7) a legjobb. Magyarország 7,9 százalékával 0,1 százalékkal jobb az uniós átlagnál.

Aggasztó a fiatal munkanélküliség

A 25 év alattiak kategóriájában óriási a kilengés az egyes tagállamok között. Míg Hollandiában a fiatalok 5,7, Írországban 7,7 százalékának nincs munkája, addig Lengyelországban 22,1, Franciaországban és Romániában 21,9, Szlovákiában 20,3, Belgiumban 19,3 százalék a ráta. Magyarország ebben a kategóriában az európai középmezőnyben található 15,3 százalékos mutatójával.

(jobpilot.hu)
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek