kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Ázsiaiak tömege a Hankooknál?

A dunaújvárosi Hankook gumigyár többek között azért részesült rekordösszegű, húszmilliárd forintos állami támogatásban, mert új munkahelyeket ígért a környékbelieknek. A Fejér Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatása szerint a Hankook gumiabroncsgyár 131 külföldi munkavállaló fogadására kért engedélyt - írja mai számában a Magyar Nemzet.

Az idehívott külföldiek közül 122-en jönnének Dél-Koreából. A fennmaradó 9 fő - a központ szerint - "zömmel Romániából érkezne". A munkaügyi központ dunaújvárosi kirendeltségén azonban ettől eltérő adatokat közöltek. Ők úgy tudják, hogy a cég 34 dél-koreai munkavállaló foglalkoztatásához kért engedélyt. Hutera Erzsébet, a Hankook kommunikáció felelőse viszont "néhány tucat" ázsiairól beszélt a Magyar Nemzetnek.

A lap cikke szerint ellentmondásos az is, hogy Hutera 21, Szlovákiából és Romániából érkező munkásról beszélt. A Fejér Megyei Munkaügyi Központ már idézett számaiból viszont az következik, hogy a 131 külföldiből csak kilenc olyan van, aki nem Dél-Koreából érkezne; 12-vel kevesebb tehát, mint amit a cég közölt.

Hutera Erzsébet azt mondta: a Hankooknál jelenleg körülbelül 800-an dolgoznak. Ez a létszám - ha a gyár teljes kapacitással üzemel majd - elérheti az 1500 főt. Az azonban még kérdéses, hogy a létszám hogyan oszlik majd meg a magyarországi és a külföldi munkavállalók között - írja a lap.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk