kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Sokba kerülnek a tiltott kérdések az állásinterjún

Egyre több esetben szankcionál az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH), és a szervezet határozatait sorra jóvá is hagyja a bíróság - cikkezik a Világgazdaság.

images

A közelmúltban egy mediátoriroda sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét azzal, hogy a jogászi állásra jelentkezővel egyeztetett állásinterjút annak vaksága miatt mondta le. Mivel a cég nem tudta megfelelően menteni magát, a hatóság 800 000 forint bírság megfizetésére kötelezte, amit a bíróság helyben is hagyott, sőt, a bírságon túl az elmarasztalt gazdasági társaságnak kellett viselni az illeték költségét és az ügyvédi munkadíjat is - ismertette a lap.

A Fővárosi Bíróság egy tavaly hozott határozatot is megerősített. Itt egy cég azzal sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét, hogy pusztán roma származása miatt nem vett fel egy az újságban megjelent álláshirdetésre jelentkezőt. Az EBH ezt a jogsértő vállalkozást 700 ezer forint bírsággal sújtotta.

Közvetlen hátrányos megkülönböztetést eredményezhetnek különösen a magánéletre, párkapcsolatra, családi életre, tervezett gyermekvállalásra, szexuális szokásokra, lakóhelyre, származásra, vallási vagy politikai meggyőződésre, politikai események megítélésére, vagyoni helyzetre, egészségi állapotra vonatkozó kérdések.

Önmagában egy vagy több, az egyenlő bánásmód követelményét sértő kérdés még nem alapozza meg a diszkriminációt. Ez csak akkor állapítható meg, ha a munkaadó intézkedése hátrányt okoz. Ilyen hátrány lehet például, ha az elhangzó válasz miatt nem kapja meg a jelölt az állást, vagyis a jogviszony létesítése elmarad - mutat rá a Világgazdaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk