kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

A mentősök felét elküldenék?

Újabb, drasztikus mértékű létszámleépítést javasol az Országos Mentőszolgálatnál a szervezet átvilágítását végző cég: a dolgozóknak legalább a negyedét, de akár a felét is elküldené - írja mai számában a Magyar Nemzet. A lap idéz az Egészségügyi Minisztérium megbízásából készített szakértői anyagból, amely a mentőautók számát is csökkentené.

Három lehetséges verziót vázol az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) jövőjéről az Egészségügyi Minisztérium megbízásából készített szakértői anyag. A tárcától kiszivárgott dokumentum szerint a legnagyobb arányú létszámleépítéssel számoló variáció megvalósulása esetén a dolgozók körülbelül felét, több mint 3200 főt küldenének el, így a létszám a jelenlegi mintegy 5900-ról 2670 körülire csökkenne.

A mentőállomások száma változatlanul 220 körül maradna, ám a jelenlegi közel 800 gépkocsit számláló járműparkból mindössze 255-öt tartanának meg. Ez azt jelenti, hogy a mentőállomások túlnyomó többsége csupán egyetlen gépkocsival üzemelne. Az elképzelés szerint az OMSZ betegszállító feladatköre teljesen megszűnne - olvasható a Magyar Nemzetben.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk