kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Százharminc dolgozót bocsát el a Vas megyei Markusovszky Kórház

Százharminc dolgozóját kénytelen elbocsátani a fenntartó megyei közgyűlés jóváhagyásával a Vas Megyei Markusovszky Kórház - közölte Lakner László, a kórház főigazgatója.

Olyan dolgozóitól kénytelen megválni az anyagi megszorítások miatt az 1.700 embert foglalkoztató egészségügyi intézmény, akikre a betegellátás színvonalának megtartása érdekében szükség lenne - hangsúlyozta."Értékes kollégákat veszítünk el" - mondta.

Szabó Dénesné, a megyei kórház humánpolitikai osztályának vezetője a létszámleépítés részleteiről közölte: 77 dolgozónak már felmondtak, illetve felmentették őket, 19-el az érintettek közül közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt. "A létszámleépítés minden szakmát és szakterületet érint, orvosokat, egészségügyi szakdolgozókat és az adminisztratív dolgozók körét is" - mondta.

Hozzátette: az érintettek munkaviszony megszüntetését többféle módon kezdeményezték, voltak akiknek határozott időre szóló szerződését nem hosszabbították meg, vannak, akik próbaidejüket töltötték és olyanok is, akik nyugdíj mellett dolgoztak, az ő munkaviszonyuk felmentéssel szűnik meg.

Az ügyeleti idővel kapcsolatos módosítások is gondot jelenthetnek még

Szabó Miklósné elmondta még: az elbocsátandók száma attól is függ, hogy az Országgyűlés hogyan dönt a munka törvénykönyvének módosításáról, ennek az ügyeleti időt érintő részéről. "Ha július elsejétől hatályba lép az új szabály és az ügyeleti idő beleszámít majd a munkaidőbe, az komoly munkaszervezési problémákkal jár, így azokon a területeken ahol ügyeletet kell adni, nem lenne ésszerű a létszámot tovább csökkenteni" - jegyezte meg.

Szabó Miklósné közölte azt is: az eddig elbocsátott 77 dolgozó megmaradó munkabére és annak járulékai számításai szerint 150 millió forint megtakarítást eredményez az intézmény 10 milliárd forintos költségvetésében, ami azonban csak jövőre jelentkezhet, az idén a felmondási- és felmentési időre járó bérek, illetve a végkielégítések kifizetése miatt a létszámleépítés inkább többletköltséggel jár.



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk