Megjelent: 17 éve

A régió sztármunkahelyei

Kiélezett küzdelem kezdődik a régió munkaerőpiacán a felső vezetőkért, az értékesítési és műszaki szakemberekért, és a tehetségek vonzása-megtartása általában is probléma lesz - többek között ez derült ki a Hewitt Associates Kelet-közép-európai Legjobb Munkahely felméréséből. A közel 90 ezer dolgozó és 1800 felső vezető megkérdezésével zajló kutatás alapján a régió legjobb helye a Microsoft lett.

A társaság magyar, lengyel és szlovén vállalatainál egyaránt magas a dolgozói elégedettség, a munkatársakat főleg az innovatív lehetőségek, a munkavégzésben rejlő kihívások ösztönzik. Itt, Magyarországon 72 százalékos a dolgozói elégedettség, hogy tovább növeljük ezt, főleg a karriermenedzsmentre koncentrálunk a jövőben, hogy minél több belső álláslehetőséget tudjunk kínálni a kollégáinknak - fogalmazott Debreczeni Eszter. A Microsoft HR-igazgatója hozzátette: a mostani vezérigazgató-váltás is kihívást jelent számukra, hisz az új vezető személyisége formálja majd a vállalati kultúrát.

A Hewitt tíz ország 504 vállalatát mérte össze a dolgozók elkötelezettsége, a felső vezetők véleménye és egy úgynevezett HR-audit alapján. A kis- és közepes méretű vállalatok 15-ös rangsorába négy magyar cég került be: a Mapei, a Syngenta, a Cisco Systems és a Sinergy Energy Service. A nagyvállalatok legjobb munkahelyei között szintén négy magyar szerepel, a Pannonpower csoport, a GlaxoSmithKline, a Masterfoods és a Novartis. Nem véletlen, hogy a győztesek többsége az úgynevezett hozzáadott értékű munkahelyek közül kerül ki, például az IT-, a gyógyszeripar területéről, itt ugyanis a cég versenyképessége múlik azon, hogy meg tudják-e tartani a tudásmunkásokat - mondta a Világgazdaságnak Szeleczki Zsolt, a Hewitt Emerging Market régiójának vezetője.

Az őszinteség, a bizalom, a felelősség, az önállóság, valamint a vállalati és az egyéni célok öszszehangolása - többek között ezek azok, amelyeket a nyertes vállalatok alapértékként kezelnek. A Mapeinél úgy vélik, a családias hangulat is segíti a dolgozók elégedettségét, ahogy az is, hogy bevonják őket a vállalati problémamegoldásba. A Pannonpower csoportnál például a cégvezetés szerint a munkakörnyezet, a bizalom, a felső vezetők és a dolgozók közötti párbeszéd, valamint a versenyképes javadalmazás ösztönzi a munkavállalókat.

Az elemzés kapcsán a Hewitt két, a munkaerőpiacot jelentősen befolyásoló változásra hívja fel a figyelmet. Egyrészt Kelet-Közép-Európa országai egyre gyakoribb célpontjává válnak az üzleti tevékenységek kiszervezésének, komoly versenytársat jelentve ezzel az outsourcing terén vezető Indiának. Ez a trend hozzájárul az álláspiacon zajló verseny kiéleződéséhez a régióban. Ez azzal is jár, hogy az alkalmazottak felismerik munkaerő-piaci értéküket, egyre kevésbé kötődnek jelenlegi pozíciójukhoz, és növekszik a mobilitási hajlandóságuk. A válaszadók közel fele határozott önbizalomról tesz tanúbizonyságot: ők úgy vélik, jelenlegi állásuk elvesztése esetén könnyen, akár pár hét leforgása alatt találnának maguknak új munkahelyet.

A The Wall Street Journal Europe által szponzorált Kelet-közép-európai Legjobb Munkahely felmérés eredményeiből az is kiderült, elsősorban nem a pénz számít a dolgozók motiválásában. Ha az emberek valóban úgy érzékelik, hogy a vállalat értékes tagjaként kezelik őket, akkor elkötelezettebbekké válnak, nem érzik magukat "biorobotnak". Ám a pénz higiénés tényező, ha a munkavállaló nincs egzisztenciálisan biztonságban, akkor az egyéb motivációs eszköz nem segít, ha azonban ez a tényező rendben van, jöhet a más típusú ösztönzés - emelte ki Szeleczki Zsolt.

Azoknál a cégeknél, ahol a főnökök törődnek a dolgozóikkal, átlagosan 25 százalékponttal magasabb az elkötelezettség. Ezenkívül a karrierlehetőségek azok, amelyek leginkább motiválják a dolgozókat. Magyar sajátosság, hogy itthon kevésbé a karrierutak, sokkal inkább a bevonás, a vezetők-beosztottak közötti kommunikáció és az értelmes, kihívást jelentő munka az, ami motiválja a dolgozókat - húzta alá Szeleczki Zsolt.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk