kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Béren kívüli: szűkülnek a felhasználási lehetőségek

A kormány megszorító intézkedéseinek hatására a cafeteria-rendszer keretében nyújtott béren kívüli juttatási lehetőségek folyamatosan szűkülnek. A dolgozók körében igen népszerű juttatások a korlátozások miatt veszítenek a vonzerejükből - cikkezik a Világgazdaság.

images

A Debrecenben működő Ygomi csoport HR-menedzsere közölte: cégüknél a cafeteria-rendszeren belül az étkezési utalvány, az egészségpénztári befizetés és az üdülési csekk a legnépszerűbb. Sajnos azonban utóbbi kettő esetében a közelmúltban bevezetett korlátozásokkal csökkentek a felhasználási lehetőségek - mondta Boros Tamás. Bár az üdülési csekk továbbra is népszerű, eddig egy részét tankolásra is fel lehetett használni. Ez a lehetőség most megszűnt - húzta alá a menedzser, s hozzátette: hasonló a helyzet az egészségpénztárakkal is, hiszen eddig lehetőség volt sporteszközök, sportbérletek és különböző egészségmegőrző szolgáltatások igénybevételére, ezek mára kikerültek a felhasználási körből. Mindezek azt jelentik, hogy ez a jól kitalált és népszerű szisztéma lassan kiüresedik, és pont a lényegét veszíti el azzal, hogy folyamatosan szűkülnek a felhasználási lehetőségek - fogalmazott Boros Tamás.

Ugyanezeket a problémákat említette Bernhardt Rainer, a Sió-Eckes Gyümölcslégyártó és Forgalmazó Kft. HR- és általános igazgatója. A cégnél tavaly vezették be a cafeteria-rendszert, amelynek keretében számos, adómentesen adható természetbeni juttatást biztosítanak a dolgozók számára. A cégnél a legkedveltebb juttatás, a hideg- és melegétkezési utalványok mellett a kis értékű ajándékutalvány is igen népszerű. Bernhardt Rainer közölte: a közeljövőben internet-előfizetési lehetőséget és kulturális utalványokat is szeretnének biztosítani, mert ezekre jelentős igény van a munkatársak körében.

A HR-vezető ugyanakkor megjegyezte: A több lépésben bevezetett szigorítások nemcsak az üdülési csekket érintik, hanem több más juttatást is, így például az egészségpénztári befizetéseket. Bernhardt Rainer hangsúlyozta: jó lenne, ha egy alapvetően pozitív megítélésű rendszer néhány éven keresztül stabil alapokon működne Magyarországon, s nem úgy, hogy a bevezetése utáni folyamatos kiigazítások és korlátozások miatt egyre kisebb a dolgozók bizalma egy ilyen juttatási csomag iránt - olvasható a Világgazdaság cikkében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk